„A hála és a szeretet érzése az életem mozgatórugója” – Lukoviczki Rékával beszélgettünk

Lukoviczki Réka élete 180 fokos fordulatot vett, amikor egy balesetben elveszítette egyik lábát térdtől lefelé. Kicsivel több, mint két évvel később az Alap Caféban volt lehetőségünk találkozni azzal a tündéri, pozitív és élettel teli lánnyal, aki azóta Robotgirl néven támogatja a hozzá hasonló helyzetűeket és dokumentálja a felépülés, illetve elfogadás folyamatát a blogján. Réka a találkozónkra széles mosollyal az arcán állított be, akiről így, hosszú nadrágban meg sem mondanánk, hogy műlábon jár.

Aki olvasta már Lukoviczki Réka bejegyzéseit, biztosan észrevette, mennyire összeszedetten, stílusosan ír. „Rengeteget olvasok, főként a balesetem óta és emiatt a szókincsem is egyre bővül” − felelte, mikor megdicsértük blogját. „Elsősorban másoknak szerettem volna segíteni a blogommal, mert úgy vettem észre, hogy nem lelhető fel hasonló oldal az interneten, legalábbis magyar nyelven biztosan nem. Elhatároztam, hogy segíteni fogok azoknak, akik hozzám hasonló dolgokat éltek át, tippeket adok nekik: tehát létrehoztam egy fórumot, ahol nem arctalanul, sallang dolgokról, hanem az életről tudunk beszélgetni” − tette hozzá Réka.

img_0553-1

„Az ötlet egyébként egyre jobban kiforrta magát, egyúttal rajtam is segített, hogy ki tudtam írni magamból a fájdalmamat. Ma már nemcsak érintett emberek olvassák a felületet, hanem olyanok is, akiknek semmilyen testi problémájuk nincsen, csak motivációt szeretnének kapni mondjuk a kora reggeli kávé mellé.” Egyébként jó hír azoknak, akik az olvasók körébe tartoznak: már egy könyv is úton van, ami a tervek szerint két éven belül napvilágot lát. Szinopszisszerű olvasmánynak ígérkezik, amelyben Réka gyerekkorától kezdve meséli el, hogyan is jutott el idáig.

Nem mintha enélkül unatkozna. Amellett, hogy az egyetemet végzi, blogol és tornáztatja a lábát, szociális életet is él. Pedig neki is 168 órája van egy héten. „Megtanultam jól gazdálkodni az időmmel. Amikor a kórházban ültem az idősek között és láttam, mennyire unatkoznak, rájöttem, hogy ez az, amit én soha nem akarok csinálni. Sem most, sem pedig akkor, amikor nyugdíjas leszek. Elkezdtem kialakítani egy nagyon profi time managementet az életemben, ami eddig jól működik. Nem keverem össze a kikapcsolódást az egyetemmel, a párkapcsolatot a szórakozással, mindennek megvan a maga helye és ideje.” Emellett természetesen jövőbeli terveiről is mesélt: szeretne a rendszeres workshopok mellett egy vidéki körutazásra is vállalkozni hamarosan, körbebiciklizni az országot, sőt ki tudja, egy nap előfordulhat, hogy a paralimpiát is megcélozza!

lukov2

Réka több külföldi, főleg amerikai művégtaggal élő hírességgel is tartja a kapcsolatot. „Ezek az emberek általában nagyon tevékenyek, mindenféle területen alkotnak. Én sem szeretnék egyoldalúvá válni, az élet minden részébe bele akarok egy kicsit látni, hogy mindenhol egy kicsit ismerjenek, mindenhol tudjak egy kicsi pozitív változást hozni mások életébe.”

Ez az indíttatás hajtotta, amikor elkezdte a workshopokat. A körülbelül kéthavonta megrendezett találkozók azt hivatottak elérni, hogy az olvasók, üzenetírók megismerjék a „valódi Rékát”. Persze, rendszeresen tart előadásokat is; ilyenkor gyakori, hogy eltér a megtervezett prezitől, de az is, hogy elérzékenyedik. „Írásban nagyon erős tudok lenni, viszont szóban sokkal többet kell körülírnom a gondolatokat, elnyúlhat az előadás. De ott vagyok az emberek között és látom azt, ahogy sírnak, ettől pedig néha én is sírok. Ha együtt lehet sírni a közönséggel, olyan intimitás alakul ki, amit nem lehet leírni. Ezt mindenkinek meg kell tapasztalnia.” – avatott be minket Robotgirl.

Ám szó sincs arról, hogy a mindennapok során szomorkodna! „Már annak örültem, hogy felébredtem az intenzíven” − mesélte. „Először sokként ért, amikor megláttam a lábamat, azt, hogy milyen kevés maradt belőle. De a következő gondolatom az volt, hogy de jó, hogy élek! A hála és a szeretet érzése az életem mozgatórugója. Emiatt vagyok nap mint nap talpon, emiatt tudok a barátaimmal eljárni mindenhova, kihozni mindenből a maximumot.”

Robotgirlt egyébiránt a Delacier Bionic kollekciójának kampányképein is láthatjuk. Az anyag a mesterséges végtag és viselőjének kapcsolatát boncolgatja, melyben Réka az elejétől jelentős szerepet játszott. A tervező, Domokos Dóra tavaly nyáron figyelt fel rá és kereste meg az ötletével. „Mikor megláttam a kollekciót, azt gondoltam, hogy profi munka. Valahogy tudat alatt összehangolódtunk. Az ő képzelőereje találkozott a kreativitásommal, és együtt egy nagyon jó projektet tudtunk alkotni” − büszkélkedett Réka, akinek a fotózás is kellemes meglepetés volt, habár kevesebb ruhát viselt, mint gondolta volna.

Hozzátette, ez egyébként nem annyira zavarta. „Régen sokszor hiányoltam, hogy legyen rajtam >>fogni való<<. Mikor azonban megtörtént a baleset, eszembe jutott, mennyire szerencsés is, hogy ilyen vékony vagyok. Ahogy ránéztem a lábamra (egyúttal a műlábamra), azt gondoltam, hogy nagyon jó testem van, magamnak tökéletes. Semmi pénzért nem cserélném vissza a protézisemet az igazira. Két évnek kellett eltelnie, hogy ki tudjam mondani és fel tudjam vállalni, de ezért abszolút megérte minden küzdés.”

Lehetséges lenne tehát, hogy egy ilyen tragédia pozitív változást hozzon egy egyén életében? Réka az élő példa arra, hogy igen. Mindennek a jó oldalát látja, vicces sztorikat oszt meg kuncogva („most képzeld el, hogy egy házibuliban találsz három műlábat…”) és mondhatni, az egyik legvidámabb ember, akivel valaha találkoztunk. Éljenek a protézisek!

Képek: Life.hu, RobotGirl, Delacier

Szerző: Rutai Lili

Legyél te az első hozzászóló!