„A heteroszexualitást tartottam az egyetlen elfogadható normának” – Interjú Martin Wandával

Mikor megláttam, hogy Martin Wanda nemrég együtt dolgozott transznemű címlapmodellünkkel, Stav Strashkoval, ráadásul a Cukovy SS17-es kampányt fotózták, egyből tudtam, hogy meg kell ejtenem vele egy találkát. Akkor még nem is sejtettem, hogy a kampányon kívül mennyi izgalmas projekten − többek között egy vizuális szerelmi naplón is − dolgozik épp. Shoreditch-ban futottunk össze, ahol egy kávé mellett kitárgyaltuk az élet nagy dolgait, azaz a londoni LGBTQ közösség helyzetét, a szexuális önfelfedezés rögös útjait és a 21. századi technológiák ártó, illetve áldásos hatásait. 

Nemrég Stav Strashkoval fotóztad a Cukovy SS17 kampányt. Hogy érezted magad, milyen volt a közös munka?

Nagyon jól éreztem magam, főként azért, mert az egész koncepció kitalálásában szabad kezet kaptam. Sok anyagomban különböző szubkultúrákból inspirálódom, ez most a modellválasztásánál is fontos szerepet játszott: arra jutottunk, hogy jó lenne egy emberen befotózni a férfi és női kollekciót is, így Stavra esett a választásunk, aki androgün adottságai miatt tökéletes modellnek tűnt. Persze, adódtak kisebb problémák a dologból; kényes kérdés volt például, hogy a „he” vagy a „she” megszólítást használjuk, hiszen a modellügynökség oldalán a női kategóriában található, de amikor a Tinder randijairól beszélgettünk, akkor homoszexuális férfiként definiálta magát.

mw3

Abban nagyjából egyetérthetünk, hogy Londonban könnyebben érvényesülnek az LGBTQ közösség tagjai, mint Budapesten, mert talán kevésbé zárkózottak az emberek velük szemben. Ettől függetlenül itt is problematikus a helyzetük. Mit gondolsz, lehet közelíteni a világukat a „többségi társadalomhoz” a fotográfia eszköztárának segítségével?

Hát az is biztos, hogy mi burokban élünk ebben a divat- és művészeti közegben! Ha ránézünk az i-D, az Another vagy a Dazed magazinokra, nincs olyan számuk, amely ne foglalkozna az LGBTQ témakörével; viszont olvasóközönségük is olyan emberekből áll, akik elfogadóak ezzel kapcsolatban. Nem feltétlenül gondolom, hogy fotós projektekkel meg lehet váltani a világot, de ha egyre többen – például apukám békéscsabai idősebb hölgyekből álló Facebook követői – szembesülnek a témakörrel és elgondolkodnak rajta, már megérte.

mw2

Lovers című projektedben a hasonlóságokat keresed heteroszexuális és meleg párok életében. Miért fontos számodra ez a téma?

Annak ellenére, hogy édesapám fotóművész, egy relatíve konzervatív családból származom, ezért sokáig egyértelműen a heteroszexualitást tartottam az egyetlen elfogadható normának, ezt hoztam otthonról. Aztán egy olyan szerelem jött az életembe, ami megváltoztatta a gondolkodásomat, jobban rálátásom nyílt a körülöttem lévő világra, ami teljesen inspirálóan hatott: beleástam magam a gender studies-ba, ami egyébként is foglalkoztatott a szubkultúráknál is tapasztalható uniszex divat kérdéskörének kapcsán, és azóta is az érdeklődésem és fotográfiám középpontjában áll. Ebből a teljesen személyes indíttatásból kezdtem el a Lovers projektet a MOMÉ-n, és úgy döntöttem, hogy a diplomamunkámban is ezzel fogok foglalkozni, sőt, a legtöbb projektem azóta is a szexuális fluiditás témakörét boncolgatja.

_mg_0272

Ha jól tudom, az anyagot a Dazed and Confused is lehozta. Hogyan találtak rád?

Először a C-Heads Magazine publikálta az anyagot még a diplomám leadása előtt. Mikor már csak 1-2 hónap volt a határidőig, kicsit megrekedtem a projekttel, majd a tanárom tanácsára meghirdettem, hogy párokat keresek, amit leközölt a C-Heads, ezért rengetegen jelentkeztek a projektre. Végül nem ez jelentette a megoldást, mint ahogy később rájöttem, hiszen vadidegen párok fotografálása az egész intimitását megölte volna. Idővel a Dazed is érdeklődni kezdett az anyag alakulása iránt és készítettek velem egy interjút, amelyben lehozták a fotókat. Ez publicitás szempontjából nagyszerű volt, azóta is rengeteg oldal megosztotta az anyagot a világ minden tájáról, és sok-sok e-mailt kapok a projekttel kapcsolatban.

mw7

Ez nyilván fordulópontot jelentett a karrieredben, de ejtsünk pár szót a kezdetekről! Ha jól tudom, most fejezted be a fotográfia MA-t a London College of Fashionön, előtte pedig a MOMÉ-n végezted az alapképzést. Sokak által vágyott képzések ezek, mesélj, hogyan jutottál idáig az érettségi után?

A fotózás nagyjából 16 éves korom óta szerelmem. Nem vettek fel elsőre a MOMÉ-ra, ezért elkezdtem a filmelmélet és filmtörténet szakot az ELTÉ-n, majd egy évvel később, párhuzamosan vágtam bele a fotózásba. Másodéves voltam a MOMÉ-n, amikor Erasmus-szal kijöttem az LCF-re. Már akkor éreztem, hogy az itt töltött 3 hónap nem lesz elegendő, hiszen akkor kezdődött csak el igazán az itteni kapcsolataim kialakulása, így diploma után egyből visszatértem a Fashion photography MA képzésükre. Érdekes volt látni, hogy ez a képzés mennyire hasonlít az otthoni, alapvetően művészeti-fotográfiai oktatásra, hiszen habár nagyobb hangsúlyt helyeznek a divatra, a divatfotográfiát mégis mint művészeti ágat közelítik meg: ugyanúgy a konceptuális gondolkodást helyezik fókuszba a tanítás során, csak az eljuttatni kívánt üzenet nagyobb tömegekhez érhet el a divatipar eszközei által.

mw4

Azóta rengeteg tapasztalatot szereztél, hiszen olyan magazinok publikálták munkáidat, mint a már említett Dazed, i-D vagy a Wonderland. Milyen médiafelületen szeretnél még megjelenni?

Továbbra is ez az irány, a következő nagy lépés az lenne, ha ezen magazinok egyikében, printben jelennék meg. A közösségi média és követők szempontjából nyilván nagyon fontos az online jelenlét is, de úgy érzem, a printnek a mai napig megvan a presztízse.

Ha már úgyis témánál vagyunk, te hogyan éled meg a social media népszerűségét, a fotográfia szempontjából szerinted inkább átok vagy áldás a térhódítása?

Jelenleg okostelefonom sincs! Az a baj, hogy a Facebook és az Instagram nagy függőségem, ezért tudatosan próbálom kontrollálni magam. Például, amikor legutóbb elhagytam az okostelefonomat, úgy döntöttem, valójában nincs is szükségem rá. Persze amellett, hogy folyamatosan elvonja a figyelmemet, nagyon sok előnye is van: vizuális alkotóként egyszerűen elengedhetetlen, hogy rendelkezz egy rendszeresen frissülő honlappal, illetve hogy minden social media platformon jelen legyenek a munkáid. Rengeteg megkeresés érkezett már Instagramon keresztül, és a fotóügynökség, akikhez szerződni szeretnék, szintén ott követi nyomon a karrierem alakulását.

_mg_0272-masolat

Várható bármilyen izgalmas projekted a jövőben, amiről szívesen elárulnál egy-két dolgot nekünk?

Igen, lesz egy újabb személyes projektem, melyen egy kurátor ismerősömmel fogunk együtt dolgozni. Ez lényegében egy vizuális napló, amit a saját szerelmi életemről és a „szeretőimről” kezdtem el vezetni, vagyis az első szerelemtől egészen a mai napig, a fontosabb kapcsolataimtól az egyéjszakás kalandokon át mindenről. A naplóban multimediális technikát használok: a képeket olyan üzenetekkel mixelem, amiket ezektől az emberektől kaptam, és kollázsokat készítek belőlük. Ezt a projektet sokáig csak magamnak csináltam, mint egyfajta önfelfedezés, önanalízis, hiszen a munkáimban a szerelem és szexualitás kérdésköre újra és újra felbukkan − de aztán megmutattam a „napló” jelenlegi alakulását egy kurátor ismerősömnek, aki nagyon szeretne egy kiállítást csinálni belőle. Izgalmas része lesz a dolognak, hogy az összes, naplóban szereplő ember engedélyét meg kell szereznem, és nyilván nem egy lezárt projektről van szó… Valószínűleg mindenkit megtalálok majd, de nem biztos, hogy vállalják is a szereplést egy ilyen jellegű anyagban!

mw

Egyébként milyen hosszútávú terveid vannak? Maradnál még egy ideig Londonban?

Nagyon szeretem Londont és Budapestet is, ezért egy olyan életritmus kialakítása lenne ideális, amiben akármikor haza tudok járni, amikor csak kedvem tartja. Természetesen szeretnék külföldön dolgozni, rengeteg tervem van, de egyelőre semmiképp sem szeretném elvágni a budapesti szálat.

mw6

Képek: wanda-martin.com

Legyél te az első hozzászóló!