A legmenőbb feltörekvő előadók, akiket még tutira nem hallottál a rádióban!

Reggeli kávé, rádió bekapcsolva: már megint Justin Timberlake Can’t Stop The Feeling című számát adják, de ha egyesek még mindig nem tudnák oda-vissza a szöveget, azok kedvéért még legalább kétszer hallhatjuk a nap folyamán. A „változatos” rádióadók mellett a televízió is garantálja nekünk, halandóknak a „magas szintű” zenei szórakoztatást − akiknek azonban ez sem elégítené ki a zenei étvágyát, azoknak szerencsére tudunk mutatni néhány alternatív megoldást!

Ma már bárki, aki elég tehetségesnek érzi magát, feltöltheti saját dalát vagy feldolgozását a netre − a többi pedig már a jövő zenéje, hogy egy kis szóviccel éljünk. Ezen oldalak élén magasan a Youtube és a SoundCloud áll, ahol bármikor csiszolatlan gyémántokra bukkanhatunk. Nagyszerű alkalmazás még a Spotify, ahol az aktuális héten megjelent számokat minden pénteken egy lejátszási listába gyűjtik nekünk, hogy a legújabb zenészek közül csemegézhessünk. Hogy elkerüljétek a hosszas keresgélést, most mi is adunk pár tippet, hogy kiknek a számaira éri meg tutira rászánni néhány percet az életetekből, de előre szólunk: néhány dalnál erős kényszer érezhető a repeat mód bekapcsolására!

Stephen

A 24 éves, kaliforniai Stephen Swartz 2015-ben hívta fel magára a figyelmet, mikor Adele Hello című számának egy kis indie-rockos hangzást kölcsönzött, majd a hozzá készített videót feltöltötte Youtube csatornájára. Idén első kislemeze is megjelent Sincerely címmel, ahol hangi adottságai mellett kitűnő dalszerzői vénájára is fény derült. Az album fő mondanivalója, hogy ne akarjunk másoknak megfelelni és szeressük önmagunkat. Stephen véleménye szerint ennek a generációnak önreflexióra lenne szüksége: „annyi mindenre képesek lennénk, meg tudnánk változtatni a világot, de mindenki csak azzal foglalkozik egész életében, hogy mások mit gondolnak róla” − olvashatjuk weboldalán. „Ha csak néhány ember is másképp tekint magára a dalaim hatására, akkor már elértem a célom.”

Melyik dalokat csekkold: Hello (Adele cover), Sincerely, Crossfire.

Banks

A 28 éves Jillian Rose Banks stílusát az alternatív és az R&B határára tudnánk helyezni. Pályafutása 2015-ben indult be, mikor kiadta Goddess című albumát, melynek legnagyobb durranása, a Beggin for Thread a Billboard alternatív listáján egészen előkelő helyet ért el, a Waiting Game című számát pedig A beavatottban is hallhattuk. Ezek után nem csoda, hogy többen is felfigyeltek rá és a Madness turnén lehetősége nyílt a The Weeknd előtt fellépni. Második lemeze szeptember végén látott napvilágot The Altar címmel. A modern hangzás mellett Banks időtlen témákat is megfogott: önmaga megismerése, a feminizmus, illetve a női erő és sebezhetőség kettőssége az egész albumon érezhető. Dalszövegeit mindemellett szintén nagyon eltalálta, nehéz egyetlen sort kiemelni, de azért megpróbáljuk: „I think you need a weaker girl, kinda like the girl I used to be,” de a másik nagy kedvencünk, az „I guess I f**k with myself more than anybody else” is elég ütős lett.

Melyik dalokat csekkold: F**k with Myself, Trainwreck, Gemini Feed.

EDEN

Jonathon Ng még csak 20 éves, de már több kislemezzel is büszkélkedhet. Az énekes Írországban nőtt fel, 7 évesen tanult meg hegedűn játszani, majd saját magától zongorázni, gitározni és dobolni. 18 évesen The Eden Project néven kezdett zenét szerezni és remixeket készíteni. Ekkor még inkább EDM/dubstep stílusban utazott. 2015 végén művésznevét az egyszerűbb Edenre cserélte és kiadta End Credits című kislemezét, melyet idén az I Think You Think Too Much of Me követett. Három dalához már videó is készült és ha egyet kellene kiemelnünk közülük, az tutira a rock + roll lenne, mely amellett, hogy szuper dal, gyönyörű vizuális megoldásokat is alkalmaztak a klipjében.

Melyik dalokat csekkold: drugs, rock + roll, End Credits.

Chloe X Halle

Listánk legfiatalabb szereplői a mindössze 18 és 16 éves amerikai testvérpár, Chloe és Halle Bailey. Youtube csatornájuk 2013-ben indult, ahol feldolgozásaikat osztják meg a nagyvilággal. A Pretty Hurts cover nézettsége már 12 millió felett jár, ám a lányok ennél nagyobb sikereket is elkönyvelhetnek maguknak. Maga Beyoncé is felfigyelt rájuk, így ha arcuk valahonnan ismerősnek tűnik, az a Lemonade-ban való szereplésük apropóján lehetséges. Nekik ráadásul ez sem volt elég, 2016 áprilisában ugyanis megjelent első kislemezük Sugar Symphony néven és a fülbemászó Drop című dalukhoz egy nagyon menő klippet is készítettek. Számaik különleges hangzását eltérő zenei ízlésüknek tulajdonítják, míg a 18 éves Chloe kedvencei Frank Ocean, FKA Twigs és a Twenty One Pilots, addig a 16 éves Halle inkább a jazz megszállottja.

Melyik dalokat csekkold: Drop, Fall, Red Lights.

Kiiara

A 21 éves Kiara Saulters alt-popban nyomul, dalai pedig leginkább Lorde és Marian Hill stílusához hasonlíthatók. Legismertebb slágere a Gold, mely a hazai viral slágerlistákon is a csúcsokig menetelt, így sokan ismerhetitek már. Amit viszont kevesebben tudnak róla, hogy idén egy kislemezzel is meglepte rajongóit, melyen természetesen a Gold is helyett kapott további 5 dal mellett. Kiiara ráadásul hanyag, kissé odamondós stílusával egyből a szívünkbe lopta magát. Mit értünk ez alatt? A Tennessee című dalról csak ennyit mondott: „besétálok egy szobába, ami tele van emberekkel és le se sz***m őket.” Imádjuk!

Melyik dalokat csekkold: Tennessee, Gold, Intention.

Michl

Hosszas kutatások után is csak azt tudjuk mondani: Michl számunkra is egy nagy kérdőjel maradt. Közösségi oldalain sem valódi nevéről (valami azért azt súgja, hogy a keresztneve Michael), sem koráról nem találtunk pontos információt, csak közelgő fellépéseinek időpontjait osztja meg rendszeresen. Ettől függetlenül rajongunk dalainak modern hangzásáért és tehetségében sem kételkedünk − mi sem bizonyítja jobban, hogy felvettük a listánkba!

Melyik dalokat csekkold: Broken Roots, Die Trying, When You Loved Me Least.

Oyinda

A 24 éves brit énekesnő nemcsak saját szövegeit írja, hanem a hozzájuk készült videók rendezője is egyben. Elektropop és R&B elemekkel tarkított dalai és külseje miatt gyakran FKA Twigshez hasonlítják, melyet már nagyon un, és ha meg kellene valakit neveznie, inkább James Blake-ével állítaná párhuzamba stílusát. Az áttörést a Before the Fall kislemeze hozta meg számára 2014-ben, amely egyben belépőt is jelentett a Lollapalooza színpadára. Legfrissebb kislemezét, a Restless Mindst a Rolling Stone Magazin olyan szavakkal jellemezte, mint az „R&B legjobban elrejtett kincse.” Never Enough című dalához egy erőteljes fekete-fehér videót is forgatott, melyben kifogástalan stílusa mellett tánctudásából is kaphatunk egy kis ízelítőt.

Melyik dalokat csekkold: Never Enough, Flatline, Serpentine.

Szerző: Tamás Cintia

Legyél te az első hozzászóló!