A megszűnő valóság éve – 9 friss dokumentumfilm, melyek felforgatják világot

Hála a tavalyi év filmtermésének, egyre inkább bizonyossá válik, hogy a képernyőn még a legszigorúbb műfajok határaivonalai is elhomályosulnak, a képzelet és valóság pedig ott és úgy keveredik, mint még soha. 2016 új megvilágításba helyezte a dokumentumfilm fogalmát a végletekig kitolva annak határait. Nick Cave tragédiájától kezdve, a tévés öngyilkosságon át, az Andok kísérteteiig bezárólag íme, néhány kihagyhatatlan alkotás egyenest a Sundance, a berlini filmfesztivál és a portugál Porto/Post/Doc mozivászonjairól.

Eldorado XXI

A perui Andokban, a tengerszint felett 5100 méterrel helyezkedik el La Rinconada, a világ legmagasabban fekvő aranybányája. A szélsőséges környezeti paraméterek ellenére itt élő, koka leveleket rágcsáló bányászok világát ábrázolja a portugál rendező, Salomé Lamas. A lélegzetelállító látványt rádiós jelentések, különböző történetek és kísérteties hangok teszik még szürreálisabbá. Az Eldorado XXI a Porto/Post/Doc-on került bemutatásra tavaly decemberben megnyerve annak fődíját.

Kate Plays Christine

1974. július 15-én Christine Chubbuck, amerikai riporter és műsorvezető élő adásban, kamerák előtt követett el öngyilkosságot saját műsorában. Robert Greene többszálon futó mesterművében Christine enigmatikus személyiségét körülvevő hatalmas gubancot bogozza ki, miközben a színésznő Kate Lyn Sheil az őt körülvevő ijesztő szomorúsággal igyekszik megtestesíteni az amerikai riporternőt. Greene filmjét tavaly a Sundance Filmfesztiválon mutatták be.

Fire at Sea

Az év talán legmegrendítőbb képe a Lampedusáról Európába tartó túlzsúfolt csempészhajón utazó menekült, aki életét kockáztatva próbál a kontinens belseje felé jutni. Gianfranco Rosi, olasz rendező formál véleményt a menekültválságról, mindezt egyetlen helyszínre összpontosítva. A Földközi-tenger közepén fekvő, apró, mégis rendkívül meghatározó olasz szigetről szóló művész-dokumentumfilm Aranymedve díjat nyert a berlini filmfesztiválon és Európa legjobb dokumentumfilmje lett.

Dawson City: Frozen Time

Bill Morrison legújabb alkotása egy elveszett század kísérteties víziója. 1987-ben többszáz eltűntnek hitt némafilm került elő egy jégkorcsolyapálya alól Dawson Cityben megnyitva ezzel a megismerés egy új kapuját. A Sigur Rósból ismert Jónsi Birgisson és Alex Somers hipnotikus filmzenéje pedig tökéletes egésszé varázsolja Bill Morrison filmremekjét.

The Dreamed Ones

Ruth Beckermann, osztrák rendező gyönyörű zenei aláfestéssel idézi meg a múlt szellemeit és simít végig finoman a második világháború mély sebein. Két színész olvassa fel Ingeborg Bachmann és Paul Celan, két német költő feszült szerelmével átitatott leveleit egy hangstúdióban. Kézzel fogható érzelmek töltik meg a levegőt, ahogy kiderül: Bachmann édesapja egy náci partin volt, miközben Celan zsidó-román családja koncentrációs táborban halt meg.

One More Time With Feeling

One More Time With Feeling: nyers, őszinte, megsemmisítő. Andrew Dominik dokumentumfilmje Nick Cave Skeleton Tree névre keresztelt albumjának létrejöttéről mesél. Nick Cave elvesztette a fiát 2015 nyarán: a 15 éves Arthur félresikerült LSD kalandja halálos zuhanással ért véget Brighton sziklás partjainál. Dominik érzékeny, finom távolságtartással fátyolozva hozza a nézők elé a gyászt. A film a dokumentumfilmeknél újdonságként ható, 3D technikával készült, ám majdnem teljes egészében fekete-fehérben.

All These Sleepless Nights

Két művészeti iskolába járó srác Krzysztof és Michal Varsóban élik boldog mégis magányos életüket, buliból buliba járva tapasztalják meg egymás után az álmatlan éjszakákat. Michał Marczak, a lengyel rendező nem akar véleményt formálni, gondolatot ébreszteni. Megmutat valamit, egy korszellemet s a néző feladata eldönteni, hogy ez mind valóság vagy csupán fikció. Marczak filmjéért a Sundance Filmfesztiválon a legjobb rendezésért kapott díjat.

Austerlitz

Sergei Loznitsa Austerlitz című filmjének nem kellene, hogy meglepő legyen. A képernyőn embereket látunk a német Sachsenhausenen átkelni, melyet egykor nácik használtak a politikai bűnözők koncentrációs táboraként. Ma szelfibottal, „Vegasban ébredtem” feliratú pólóban mászkáló, hétköznapi, lezser arcok járkálnak az épületekben, ahol egykor számukra elképzelhetetlen fizikai fájdalmat éltek át hozzájuk hasonló emberek. A zseniális fekete-fehér film gondolatébresztő ereje a kollektív emlékezetre hat s nem is akárhogy.

Oleg and the Rare Arts

A rejtélyes mester – kicsit megkésve – de újra rivaldafénybe kerül Andres Duque portréjában. A kijevi származású zongorista Oleg Karavaychuk fején ferde svájcisapkában vezet végig minket a szentpétervári Hermitage múzeum folyosóin témák olyan széles skáláján filozofálva, mint a Romanovok kivégzése, vagy a poliészter ruhák. Oleg and the Rare Arts a rotterdami nemzetközi filmfesztivál egy felvillanó gyöngyszemeként került bemutatásra.

Forrás: ANOTHERMAG

Szerző: Schuster Réka

Legyél te az első hozzászóló!