„A sikert megtartani nehezebb, mint megszerezni” – interjú a Molnár Ani Galéria vezetőivel

Molnár Annamáriával a Molnár Ani Galéria igazgatójával és Meggyesházi Édával a galéria menedzserével a természetes kiválasztódásról, ideológiai karambolokról és a tömegművészet hazai paradoxonjáról is beszélgettünk.

4

Marge Monko és Cseke Szilárd munkái a Molnár Ani Galéria standján a 2016-os Art Brussels vásáron, fotó: Molnár Ani Galéria

Milyen hiányérzetnek kell katalizálódnia ahhoz, hogy valaki saját galériát indítson Budapesten?

Molnár Ani: 2008-09 fordulóján indítottam a galériát, az ötlet viszont sokkal korábbi volt. Amikor ez először felmerült bennem, még nagyon kevés professzionális galéria működött Budapesten, nem volt nehéz piaci rést felfedezni. Másrészt nagyon erős volt bennem a motiváció, hogy kipróbáljam magam ezen a területen és szerettem volna egy nemzetközi kontextusban is életképes galériát felépíteni.

Akkor úgy láttam, hogy bőven van még hely a meglehetősen kicsi magyar gyűjtői piacon is egy-egy új galériának. Bár amikor végül belevágtam, a piac már telítettebb lett és a pénzügyi világválság is kitört, de egyáltalán nem bántam meg a döntést. Szerintem jó, ha folyamatosan nyílnak új galériák, amelyek frissítést hoznak egy adott szcénába. Kizárólag a magyar piacból azonban jelenleg nehéz megélni egy kortárs galériának, az én esetemben a külföldi gyűjtői bázis elengedhetetlen a stabil működéshez.

Hogyan jellemezhető galéria programja és stratégiája?

Meggyesházi Éda: Mindkettő tudatos építkezést igényel. A Molnár Ani Galéria szem előtt tartja a nemzetközi vezérfonalakat, ugyanakkor megpróbálja előtérbe helyezni saját régiójára jellemző művészeti nyelvezetet. A galéria programjában hangsúlyos az installációs művészet, de természetesen nyitott a többi művészeti műfajra is, mint a festészet, fotó, szobrászat és videó. Rendezünk szóló és csoportos kiállításokat is, amelyek kurátori koncepción alapulnak és a tematika a meghatározó.

A művészkör leginkább a közép-kelet európai régióból áll össze, egy nemzetközi csapat, amelyben a magyar művészek mellett, megtalálhatóak például szlovákiai és brazíliai születésű, illetve észt és orosz művészek is. Karakteresen kelet-európai sorsok: többen máshol élnek és alkotnak, mint ahová születtek és ez a migrációs lét gazdagítja művészeti formanyelvüket és mondandójukat. A művészek életpályájuk különböző stádiumában járnak, a galéria képvisel olyan művészeket is, akik már nemzetközi sikereknek is örvendenek, többen szerepeltek a Velencei Biennálén, illetve fiatal tehetségeket is. A feladataink közé nem csak a művészek alkotásainak értékesítése tartozik, hanem a művészek karrierjének egyengetése.

Stratégiai szempontból a galéria rendszeresen és ismétlődően részt vesz a vezető nemzetközi vásárokon. Ezekre a rangos vásárokra nem egyszerű a bejutás, hiszen többszörös a túljelentkezés. Kizárólag pályázat útján lehetséges, minden galéria jelentkezését egy nemzetközi zsűri bírálja el. Többek között, ilyen például a The Armory Show New Yorkban, az Artissima Torinóban, az Art Brussels és az ARCOmadrid is, ezek mind olyan vásárok, ahol a Molnár Ani Galéria már szerepelt. Legközelebb áprilisban szereplünk újra a brüsszeli vásáron. Ezek a vásárok fontos terepei a nemzetközi kapcsolatépítésnek.

Benczúr Emese, Nem minden arany, ami fénylik, 2016, aranyfüst,  „arany festék” fa lapon, 15 darab 35x60 cm, Molnár Ani Galéria Let It Shine című kiállításon,  fotó: Sulyok Miklós

Benczúr Emese, Nem minden arany, ami fénylik, 2016, aranyfüst, „arany festék” fa lapon, 15 darab 35×60 cm, Molnár Ani Galéria Let It Shine című kiállításon, fotó: Sulyok Miklós

Hogyan jellemezhető a galéria együttműködése a magyar szcénával?

M.A.: A kortárs magyar művészeti szcéna, mint mindenütt a világon, összetett, többrétegű: magában foglalja a múzeumokat és kiállítóhelyeket, oktatási intézményeket, a galériákat, művészeket, művészeti szakembereket, a szaksajtót, valamint a gyűjtőket és az érdeklődőket is. Az együttműködés a különböző szereplők között nem mindig zökkenőmentes, de általában konstruktív.

A galéria kapcsolatrendszere is ennek megfelelően alakul, a legfontosabb szereplőkkel törekszünk a jó kapcsolatok építésre és fenntartására. A közvetlen közegünkben a galériák közötti kapcsolatot és együttműködést a Kortárs Galériák Egyesülete hivatott fenntartani, amelynek korábban 3 évig elnöke is voltam. Jelenlegi legfontosabb programunk a Budapest Gallery Weekend szeptemberben, mely a galériák összefogásával valósul meg.

Miért érezheti valaki úgy, hogy a hazai műkincspiacon mindenki csak a saját pecsenyéjét sütögeti?

M.A.: Nem véletlen, ha többen éreznek így, hiszen ezen a terület –a művészet természetéből adódóan is- némiképp individualista. Másrészről természetes dolog, hogy a szcéna szereplő és a galériák is egy bizonyos mértékig konkurrálnak egymással. Addig amíg ez szigorúan az üzleti morál keretei között tud maradni, a verseny kifejezetten hasznos, főként ha a külvilág felé egyfajta magyar brand-ként tudna a kortárs szcéna megmutatkozni, ami sajnos nem mindig sikerül. Azonban szerencsére együttműködések, közös projektek is akadnak bőven.

Forgács Péter, Installing My Own Death, 2008-2015, négy csatornás videó installáció, Loop Barcelona, 2016

Forgács Péter, Installing My Own Death, 2008-2015, négy csatornás videó installáció, Loop Barcelona, 2016

Manapság hol konfrontálódik, a klasszikus-és pop up-stílusú galériarendszer?

M.É.: A két rendszernek teljesen más a szerepe és a funkciója. A nemzetközi terminológia szerint a privát galéria feladata, hogy művészei munkáit értékesítse, pályájukat alakítsa, illetve lokális és nemzetközi vásárokon, projektekben vegyen részt. Miután a művészeti szférában funkcionál, így annak történetébe is belenyúl, így felelősséggel teljes feladat. Egy galériának általában egy vagy akár több fix kiállító tere is lehet, különböző országokban. Illetve egy galériának az is jót tesz, ha 5-10 évente új helyre költözik, hiszen a képviselt művészekkel az együttműködés hosszú távú, így nekik is új élmény egy másik térben megrendezni a kiállításukat.

Ugyanakkor a pop-up egy nagyon friss szemléletet képvisel, általában kiváló lehetőség fiatal művészek bemutatkozására, vagy akár rangos eseményekhez, nagynevű vásárokhoz is kapcsolódhatnak, kiállítás vagy akár performance formájában. Valójában nem konkurrenciája a két forma egymásnak, a pop-up is színesíti a szcénát.

Mennyiben tartjátok jó és mennyiben kivitelezhető ötletnek a kortárs műkincspiacnak az átlagemberre való kiterjesztését, mind ideológiai, mind anyagi szempontból?

M.É.: Úgy gondolom, hogy a kortárs művészet értékeléséhez szükséges a nyelvezetének ismerete, amit bármikor elsajátíthatja az, aki érdeklődik iránta. Rengeteg könyv, kurzus elérhető a témában, a budapesti galériák pedig ingyen látogathatóak és a kortárs művészet vezető intézményei is elérhető távolságban vannak. Az ismereteket, magát az érdeklődés kielégítését anyagi kötöttségek nélkül is el lehet sajátítani. A műgyűjtés már komolyabb anyagi hátteret és ráfordítást is igényel, bár el lehet kezdeni fiatal művészek alacsonyabb árú műtárgyaival, ami már egy szélesebb közönségnek is elérhető. Ez nagyon sok esetben egy személyes folyamat, hisz a műgyűjtés formái egészen a saját ízlés kiszolgálásától a befektetésig terjedhetnek.

A Molnár Ani Galéria standja a viennacontemporary vásáron, 2016, Bécs, Vincze Ottó, Benczúr Emese és Ekaterina Shapiro-Obermair munkáival. Fotó: Molnár Bruno Stoefs

A Molnár Ani Galéria standja a viennacontemporary vásáron, 2016, Bécs, Vincze Ottó, Benczúr Emese és Ekaterina Shapiro-Obermair munkáival. Fotó: Molnár Bruno Stoefs

Milyen elvárásoknak kell teljesülnie egy-egy új művészetek kiválasztásakor?

M.A.: A legfontosabbak a szakmai szempontok és refernciák, valamint hogy mennyire tud illeszkedni a művész a galéria már kialakult programjához, jelenlegi művészköréhez. Ugyanakkor nem célom hasonló módon, technikával dogozó alkotókkal bővíteni a művészkört, inkább az a kiemelt szempont, hogy minden egyes művész egy különleges, egyedi látásmódot képviseljen és színesítse a galéria profilját. Emellett fontos az is, hogy én személy szerint mennyire tudok azonosulni az adott művész alkotásaival, mennyire tudok hinni benne és hogyan tudunk egymással kommunkálni, megtaláljuk –e a közös munka és bizalom alapjait.

Egyre több képzőművész szerint, itthon egyszerű rövid idő alatt viszonylag nagy sikereket elérni, azonban az ember egy bizonyos szinten törvényszerűen megreked. Mit jelent ma alkotóként befutni Magyarországon?

M.A.: Szerintem sehol a világon nem lehet komoly teljesítmény nélkül rövid idő alatt kiugró és tartós szakmai és közönségsikereket elérni. A én tapasztalatom inkább azt mutatja, hogy művész és galériás is szisztematikusan épít fel egy pályát és sokszor a sikerek megtartása még nehezebb, mint azok megszerzése. A tartós siker, a pozitív visszajelzések záloga a folyamatos megújulás, a periodikus továbblépés, ami az igazi ambíciózus tehetségek számára a nemzetközi megmérettetést jelenti.

Szerző: M.A.

Head: Meggyesházi Éda és Molnár Ani, Art Market 2016, háttérben Cseke Szilárd festményei, fotó: Molnár Ani Galéria

Comments are closed.