„A vidék jó értelemben vett egyszerűsége sokkal ösztönzőbb, mint a nyüzsgés” − Bemutatjuk Sivák Zsófiát

jozsiek_04

Sivák Zsófia képei harcba szállnak az ország vízfejűségével, és a főváros helyett a vidék kedves, ugyanakkor gyakran fájdalmasan valóságos arcát mutatják be. Humoros, mindemellett családias fotóin a csipketerítők és nippek mögött talán éppen ezért is érzékelünk egyfajta kényelmetlen rezgést, melyet minden bizonnyal a gyengéd társadalomkritika gerjeszt.

Sivák Zsófia négy éve él Budapesten, ám fotósorozatain mégis szülőfaluja, a 2300 fős Kerecsend s környéke köszön vissza időről időre. „Egyszerre élek vidéki és városi életet, ennek a kettősségnek a vizsgálata kifejezetten izgalmas számomra.”

kerecsend_03

Az eleinte OKJ-s képzésre Pestre költöző fiatal nehezen szokott bele a főváros forgatagába, s a sorozatos eltévedéssel és lakáskulcs-elhagyásokkal komoly gondjai akadtak.

Azóta viszont már megszokta Budapestet és a MOME fotó szakán tanul, ahol akármilyen sokrétű feladattal is állították eddig szembe, mindig az maradt számára a fontos, hogy bele tudja szőni személyes véleményét a megörökített jelenetekbe. Leginkább azok ábrázolása érdekli, akik és amik körülveszik szülőfalujában, legyen szó a családjáról, a szomszédokról vagy épp egy rendetlen udvarról.

kerecsend_02

kerecsend_09

„A vidék jó értelemben vett egyszerűsége, időtlensége számomra sokkal ösztönzőbb, mint a nyüzsgés. Látszólag nem történik semmi, mégis számos olyan vizuális inger ér, amely nyomot hagy bennem: fiatal, elálló fülű srác áll a kisbolt előtt, rá 2 számmal nagyobb Eminem portréval díszített pulóvert és bokaverdeső melegítőalsót visel. Kezében csíkos szatyor, szotyizik, miközben a távolba bámul. Remek ez a látvány, mellesleg erről eszembe jut, hogy bármelyik nagy divatház örömmel ellopná az outfitet.”

kerecsend_06

kerecsend_05

kerecsend_04

Az efféle öltözékekben, s a Zsófia fotóalanyait körülvevő tárgyi környezetben elevenedik meg igazán a vidéki lakosság ismerős és mégis sokak számára ismeretlen oldala, ugyanakkor problémái is. A fiatal fotográfus inspirációját mindemellett az enteriőrökből nyeri: mélyreható élményként éli meg, ha egy idegen lakásába nyerhet betekintést és kegytárgyait, berendezési holmijait vizsgálva derítheti ki, mit tart szépnek az általa kidomborított egyén.

kerecsend_01

kegytargyak_02

kegytargyak_01

kegytargyak_00

kegytargyak_04

Saját családja dokumentálása visszatérő alapanyagot szolgáltat számára, legutóbb édesanyját állította a középpontba, hiszen főleg rajta keresztül szerette volna bemutatni, milyen változásokon megy keresztül egy ötven feletti nő.

anya_01

anya_04

anya_05

anya_02

anya_03

Ám a kedves, olykor megmosolyogtató látványként fogadó magyar településeknek olyan szeletei is vannak, melyek lényegében az ottani lakosok számára is sötét foltként helyezkednek el a térképen. Ilyen például a kerecsendi cigánytelep, mely ugyanúgy szerves részét képezi a MOME-s hallgató munkásságának, mint saját, megszokott környezete.

„Emlékszem, amikor először lementem a telepre tele voltam szorongással, kívülállónak éreztem magam. Most úgy járok oda, mintha hazamennék. Gyakran elő sem veszem a gépet, csak sodródok az eseményekkel. Legalább annyira szeretek részt venni a mindennapjaikban, mint képeket csinálni.” „Józsiéknak”, egy öt gyermekes roma családnak köszönhetően hamar sikerült bevonódnia a telepi mindennapokba, és talán ezáltal puhíthat a romákkal szembeni, javarészt negatív közvélekedésen, miközben reális képet nyújt a mélyszegénységben élőkről.

jozsiek_04

jozsiek_03

jozsiek_05

jozsiek_02

jozsiek_01

jozsiek_06

jozsiek_08

Zsófi jelenleg a diplomamunkájára koncentrál, s a jövőben (amellett, hogy szeretné mesterszakon folytatni tanulmányait) cseppet sem tervez felhagyni kétlaki életmódjával.

Soron következő munkáit Instagram– és Tumblr-oldalán követhetitek nyomon.

Legyél te az első hozzászóló!