Amikor egy újság szimbólummá válik: a Népszabadság története

A PS Magazinnál mind szeretjük beleásni magunkat az izgalmas és tanulságos sztorikba: ilyen például a Népszabadság története is, mely egészen a közelmúltig nemcsak egy szimpla napilapként jelent meg, hanem több évtizedes fennállása alatt valódi szimbólummá is vált, és egybeforrt a szólásszabadság fogalmával. De miken is kellett átmennie az újság szerkesztőségének az alapítás óta? Most elmeséljük!

A Népszabadság elődjét 1942-ben alapították: a Szabad Népet 1956-ig erősen meghatározta a kommunista ideológia, a forradalom kitörésével a szerkesztőség azonban nevet s hangnemet váltott, a változásokat követelők élére állt, melynek következtében a szabadságért harcolók egyik legfontosabb hírforrásaként szolgált.

A revolúció leverése után a lakosok tonnaszámra tépték szét az ismét állami fennhatóság alá került újságot, csak a melbourne-i olimpiát firtató cikkeket hagyták meg, hiszen egyedül ezek nem közvetítettek marxista elveket – a földre dobált, megcsonkított példányok egyébiránt mintha a nép szabadságának sárba tiprását is szimbolizálták volna…

A felkelés leverése után drasztikusan megváltoztatták az újság arculatát, habár nevét meghagyták, hogy ezzel is egyenlővé tegyék jelentését a rezsim propagandájával, miszerint a szocializmus szabaddá tesz.

Habár a lap innentől a pártállam legfőbb lapjává avanzsált több mint 700 ezer példányos eladási számmal, a szerkesztőség szép lassan mégis elkezdte a vásárlók igényeit számba venni, majd egyre olvasmányosabb szövegeket is lehozott, a hétvégi lapszámok pedig a rendszerváltás idején már rendszeresen családi tematikát is tartalmaztak.

A kapitalizmus betörésével, habár csökkent a Népszabadság bevétele, így is a sajtópiac uralkodó lapja maradt, melynek tényfeltáró, visszaélésekről és korrupcióról szóló cikkei gyakran kétes életpályáknak vetettek véget. Azok a szerzők, akik nem hagyták el a csapatot, levetkőzve az ancien régime bélyegét, az őszinte és pártatlan újságírásra tették fel az életüket. Az újság így „olyan lappá lett, ahová nem szégyen, hanem természetes dolog volt független értelmiséginek írni. Olyan lappá, ahol büszkeség volt fiatal újságíróként tanulni, „népszabissá” lenni.”

Szerkesztőségi ülés (1972)

Szerkesztőségi ülés (1972)

A Népszabit 1994-től CD formájában is meg lehetett rendelni, ’96-tól pedig online is elérhetővé vált olyan, a magyar kultúrára nézve esszenciális archívumot kialakítva az évek során, mely nemcsak a közéleti mozgásokat képezte le tűpontosan, hanem fontos hivatkozási alapként is szolgált az újságírók és kutatók számára.

maxresdefault

Habár hosszú évtizedeken keresztül csak a pártállam elkötelezett hívei szerezhettek állást a napilapnál, a vezetőség a kapitalizmus betörésével a magyarországi értelmiség krémjét gyűjtötte maga köré. Ilyen többek között Parti Nagy Lajos, többszörösen díjazott kortárs író, drámaíró (darabjait egyébként a Centrál és az Örkény István Színház is játssza), vagy Tamás Gáspár Miklós (TGM), filozófus.

Úgy néz ki azonban, hogy a Népszabadság hányattatása a 2000-es években sem ér véget: a többszörös tulajdonváltást elszenvedő lap újabb átalakuláson ment keresztül a napokban, szerencsére nem szerkesztőségi szinten. Október 6-án váratlanul megszüntették kiadását, melynek valós okai egyelőre tisztázatlanok, így pedig iroda és biztos fizetés nélkül maradt az újságíró gárda.

A napilap ennek ellenére, megkerülve szolgáltatóját, csütörtöktől (október 20.) a Fedél Nélkül hasábjain jelenteti meg írásait, melynek nagyon örülünk, hiszen az emblematikus lap mégsem szűnik meg végleg − egyelőre legalábbis úgy látszik.

Az újságot, történetéhez híven, ezúttal ismét a szólás- és sajtószabadság jelképeként emlegetik, mi pedig szurkolunk, hogy Magyarország Guardianje ne vesszen el a süllyesztőben!

Forrás: 168 óra

Képek: Fortepan, Pinterest, Facebook

Legyél te az első hozzászóló!