„Bőven akad strandvérű gyerek” – Henri Gonzo interjú

Néhány év, az éjszakában való csavargást követően mindenki előre köszönön mindenkinek a budapesti utcán – Henri Gonzo a Fran Palermo romantikus arccsontú frontembereként vált a Kárpát-medence trópusi helytartójává. A hetvenes évek szűk bőrzakóit rumbatökökkel házasító énekessel többek között isteni lezserségről, a budapesti éjszaka etikettjéről és a színpadiasság veszélyes fokozatairól beszélgettünk.

fotó: Hinkelmann Alexandra

fotó: Hinkelmann Alexandra

A Fran Palermo Magyarország legtrópusibb zenekara. Hogyan lehet a régiónak egyáltalán trópusi zenekara?

Rajtunk kívül nem sokakról tudok, akik kifejezetten ráfeküdtek volna az efféle hangzásra, inkább a surf-rock hullámba álltak be többen, amelyben ugyan rengeteg a klisé, mégis találni jó megoldásokat. Mi sem vagyunk vegytiszta tropical zenekar: a Fran Palermoban bőven akad strandvérű gyerek, van kubai, spanyol, görög és héber szál is a történetünkben, ezek pedig többnyire hoznak magukkal egyfajta hot soundot. Arról nem is beszélve, több, kifejezetten tengerparti zenékre jellemző hangszert, például steeldrumot, kongát és maracast is használunk, ahogy a gitárjaink is sokszor ezt az életérzést idézik meg.

Milyen erőbefektetések révén válik valaki hozzád hasonlóan a pesti éjszaka megkerülhetetlen alakjává?

Alapvetően nem bonyolult üres járatokat találni a hazai zenei piacon, hiánypótló zenekaroknak pedig mindig sokan örülnek. Az ismertségről annyit, Budapest kis város, ahol pár év, az éjszakában való csavargást követően mindenki előre köszönön mindenkinek az utcán.

Mit nyer és mit kell feladnia az embernek ezzel a státusszal?

Sok jó embert ismertem meg az elmúlt évek során, ahogy sok lehúzós vagy mindenhez rossz arcot vágó, lehangoló alakkal is találkoztam. Nem igazán szoktam ezen töprengeni, elvégre úgyis csak utólag látni tisztán, valójában mit is jelentett egy időszak az életemben, mit nyertem vele és mi az, ami kicsit sem hiányzik majd.

Mit jelent számodra a színpadiasság a mindennapok során?

Ilyen nincs bennem, színpadiasság kapcsán én csak a színpadra gondolok. A mindennapjaim során egészen mindennapi életet élek, bár kétségtelen, hogy ezt szeretem minél szórakozottabban művelni.

Hogyan viszonyulsz ahhoz, hogy a mai magyar popszakmában egyes előadók a legbanálisabb megmozdulásukat is lázasan megtervezik?

Ez magánügy. Az ő dolguk. Mindenkinek joga van kitalálni, hogyan banánoskodik.

fotó: Hinkelmann Alexandra

Szerinted hogyan tehető egy-egy begyakorolt gesztus vagy jelenet természetessé?

Az idő és a rutin segít.

Hogyan tudnád elképzelni a saját életed a filmvásznon?

Mindenképpen erősen megvágva vagy legalábbis név nélkül.

Mi az , amit előadóként úgy érzed, már meg kellett volna lépned, mégsem merted?

Felvenni egy szóló lemezt, becsülettel megtanulni néhány vonós hangszeren játszani, arab, afrikai vagy ázsiai törzsi zenék után kutatni. Bár mondjuk jobban belegondolva, ezeknél sokkal inkább volt probléma az idő hiánya, mintsem a bátorság.

Szerző: F.M.

Legyél te az első hozzászóló!