„Egyre többen szabadulnának a rohanással teli mindennapokból” – Kollár Borbála interjú

Megtanulni megvalósítani mindazt, amit elképzelünk – Kollár Borbála új lehetőségként tekintett tulajdon anyaságára, mely karrierjét nem derékba töri, sokkal inkább segít a kiteljesedésben. A Borarti kreatív, foglalkoztató műhelyének alapítójával a gyermekkori szabad önkifejezés lehetőségének hosszútávú hatásairól, a mókuskerékből való menekülésről és megdönthető gátlásokról is beszélgettünk.

Korábban dekoratőrként és divattervezőként dolgoztál. Mi volt az a momentum, mikor úgy érezted, váltanod kell?

A gyermekeim születését követően felhagytam az addigi munkáimmal, hogy minden időmet velük tölthessem. Nagyjából ezzel párhuzamosan kezdtem el blogot írni. Úgy éreztem, az online világ segítségével maradhatok kapcsolatban a külvilággal, mely a munkámat helyettesítette az otthon töltött idő alatt is. Először csak a gyerekekkel kapcsolatos mindennapokról vezettem naplót, a bejegyzések pedig lassan kezdtek túlnőni a saját szórakoztatásomon.

Nagyon szerettem kirakatrendezőként dolgozni, ám egy idő után nehéz volt motiváltnak maradnom, ruhatervezőként szintén megrekedtem. Mikor elkezdtem foglakozni a gyerekekkel, akkor döbbentem rá, hogy az ő kreativitásuknak fejlesztése sokkal fontosabb feladat lehet számomra. A Borarti ötlete ténylegesen otthonról indult, a szomszéd gyerekek áthívásával. Később a Budaörsi Művelődési Ház felkért, hogy tartsak foglalkozásokat, itt lett először saját csoportom. Azóta sok minden történt, egyre többen járnak hozzám és külsős helyszíneken is egyre gyakrabban tartok foglalkozásokat.

Hogyan változott a gyerekekkel kapcsolatos hozzáállásod?

Mindig is nagyon szerettem a gyerekeket, ezért is szerettem volna fiatalon anya lenni és ezt az egészet a lehető legvagányabbul végigcsinálni. Azonban a saját gyermekeim megszületése kellett ahhoz, hogy rájöjjek, mennyire kreatív, őszinte és tiszta a gyermeki gondolkodás.

Milyen vízió él a fejedben a saját műhelyeddel kapcsolatban?

Egy olyan közeget képzeltem el, amely folyton megújuló inspirációt jelent nem csak az idetérőknek, de nekem is. Egy olyan közösségi teret, ahol minden helyben van. Nagy örömömre, tavaly májusban sikerült megnyitnom a saját helyemet a PostArt Kulturális Színtér falai között.

Ugyanakkor a személyiségem része egyfajta ősnyugtalanság, így amint megvalósul valami, rögtön tovább gondolom„, keresem a következő lépést. Most sincs ez másként.

Miért válik egyre nagyobb tömegeknek prioritássá az élet minden területére, így a gyermeknevelésre is kiterjedő szakkönyvi tudatosság?

Azt látom, hogy a rettenetes rohanással teli mindennapokból egyre többen szeretnének visszazökkenni a régi kerékvágásba. Tulajdonképpen nincs új a nap alatt. Régen így éltek az emberek, emiatt pedig talán kiegyensúlyozottabbak voltak.

Olyan workshopokat szeretnék tartani, melyeket a résztvevők kikapcsolódásként, szinte meditációként élnek meg, melyekből töltődhetnek. Remélem, hogy ezt a gondolkodást többen hazaviszik és tovább is adják.

Felnőtteknek is tartasz foglalkozásokat. Mire kell ilyenkor figyelned?

A felnőtt foglalkozásoknál nagyon fontos, hogy a végén valós produktum szülessen. Ezért inkább készítünk valami dekorációs elemet, esetleg ékszert valamit, ami kézzelfogható, hazavihető. A gyerekeknél – főleg kisebb korban – korántsem a végeredményen, hanem maga az alkotási folyamaton, a gondolkodásmódon van a hangsúly: semminek nem kell rögtön sikerülnie a lényeg, hogy a hibákból is tanuljunk.

Milyen reakciók jellemzőek, mikor valaki először ül be egy foglalkozásra?

Van egy réteg, akiknek az alkotás a hobbijuk, akiknek számára fontos a kikapcsolódás, akik rendszeresen járnak kreatív foglalkozásokra. Akik először jönnek, sokan bátortalanabbak, gátlásosak, melyen át kell segíteni őket. Ezért jó olyan csoportokkal dolgozni, melyek vegyes összetételű társaságok, így a tagok képesek egymást motiválni. Akkor is hasonlót tapasztalni, mikor korban eltérő, kisebb és nagyobb gyerekek keverednek össze. Elképesztően jól tud ez működni.

Milyen hatásokat vettél észre azokon, akiket hosszabb ideig figyelhettél?

Szemmel látható különbségek vannak a már rendszeresen odajáró és a foglalkozást éppen csak elkezdő gyerekek közt. Előbbiek általában minden gondolkodás nélkül esnek neki az anyagoknak és alkotnak valami zseniálisat, míg a kezdő gyerekeknek általában nehezebben indul be az alkotó folyamat, hogy kitaláljanak valamit maguktól. Nálam soha nincs előre megadott minta, legfeljebb egy ötlet, amit aztán mindenki kedve szerint értelmez és alakít át. Mindenki kiagyal egy tervet ,én pedig szinte csak a kivitelezésben segédkezek. A hangsúly a kísérletezésen van azon, hogy ki hogyan tudja végül megvalósítani mindazt, amit elképzelt. Ha ezt a képességet valakinek sikerül ilyen fiatalon elsajátítani, az mindig segítségére lesz későbbi élete bármely területén.

Hogyan lehetne ezt a fajta kreatív hozzáállást az iskolákba is becsempészni?

Nehéz iskolai keretek között ezt a fajta alkotói szabadságot átadni a gyerekeknek. Nem is biztos, hogy a tanárok feladata kell, hogy legyen, bár kis lépésekben szerintem nagy eredményeket lehet elérni. Dolgozom azon, hogy a műhelymunka és az iskolai oktatás egyszer valahol összeérhessen és minél több gyerek megtapasztalhassa a szabadon alkotás élményét.

Meg kell érteni, nem azért kell a gyerekeinket alkotásra bírni, hogy művésznek neveljük őket hanem, hogy megtanuljanak szabadon gondolkodni.

Szerző: Funtek Nikolett

Képek: Borarti

Legyél te az első hozzászóló!