„Én még a régi iskolában tanultam tetoválni” – Beszélgetés Pongor Sándorral

unnamed-3

Nosztalgikus örömmel és büszkeséggel konstatálom, hogy egyre több, szülővárosomból származó és/vagy az Alföld vonzáskörzetében tevékenykedő ismerősöm, barátom tesz le olyasmit az asztalra, amit úgy gondolom, Nektek, a Pesti Stílus olvasóinak is látnotok kell. A következőben egy öregsulis berkekben fejlődő, sokoldalú és tehetséges tetoválóművészt hozok kicsit közelebb hozzátok; a neve talán már ismerős is, ő Pongor Sándor.

Gondolom párszor már elmesélted ezt a sztorit, de mi is kíváncsiak lennénk arra, hogy hogyan, minek hatására döntöttél úgy, hogy tetoválni fogsz? 

Apukám gyerekkoromban rajzolt nekem egy cowboyt, és az engem annyira elvarázsolt, hogy abban a pillanatban eldőlt a sorsom: eszelős módon elkezdtem mindent lerajzolni, és hamar tudatosult bennem, hogy mindenképpen művészettel akarok foglalkozni. A tetoválás később, azt hiszem, a középsulis éveim vége felé jött képbe, mikor is haverjaim otthon barkácsolt gépekkel varrogatták egymást, majd addig biztattak, míg ki nem próbáltam. Aztán ahogy belemerültem jobban, rájöttem, hogy ezt lehet profi szinten is művelni, viszonylag jól meg is lehet belőle élni, szóval mondhatjuk, szerelem volt első látásra.

crowy

Hogyan alakult ki a stílusod? Honnan, mikből nyersz ihletet, mely társművészetek inspirálnak?

Nem tudom/tudtam nyomon követni a saját fejlődésemet, nagyon sok dolgot kipróbáltam az évek alatt és egyszer csak ez lett belőle. (nevet) Sok dologból tudok ihletet nyerni, rengeteg kortárs és klasszikus művész, sokféle különleges alkotás, ötlet, újszerű gondolkodásmód, megközelítés tud inspirálóan hatni rám. Nehéz lenne egy személyt vagy dolgot, irányzatot kiemelni.

Mit gondolsz az utóbbi évek, évtizedek trendjeiről? Hogyan változott a tetováláskultúra az elmúlt időszakban?

Mindenképp pozitív dolog hogy az utóbbi években a „közönség” sokkal tudatosabban keresi a minőséget, az egyénre szabott dolgokat. Képesek türelemmel lenni, kivárni akár 1-2 évet is, hogy álmaik tetkóját megkapják. Ami egy picit úgymond rosszabb (valójában nem az), hogy összemosódtak a stílusok. Ez a tetoválóhagyományokra, az úgynevezett klasszikus stílusokra nézve lehet negatív. Persze, ezeknek az irányvonalaknak is megvannak napjainkban a maguk zászlóvivői, és ezért nagy tisztelet jár nekik.

geli-full

Mi a véleményed a minimalista, úgynevezett „egyvonalas” alkotásokról?

Én még a régi iskolában tanultam tetoválni, forrasztottam a tűket a mesteremnek, takarítottam a felszerelését, az üzletet, és amikor épp nem rajzoltam, akkor ültem mögötte/mellette és próbáltam minél több fortélyt ellesni. Kb. két évig szinte csak vonalazni tanultunk azokban az időkben. Amikor megtanultunk vonalazni, akkor szóltak az „öregek”, hogy „na, mostmár elkezdhetsz rendesen tetoválni tanulni!” Ezzel nem leszólni akarom a minimalistákat, ugyanis ennek a stílusnak is megvannak a maga brutálisan jó művészei, hanem arra gondolok, hogy technikailag roppantmód egyszerűnek tartom. Másik oldalról viszont tetszik, ugyanis egy jól kivitelezett minimál tetkó szép tiszta, éles, időtálló és remekül illeszkedik a testre, gyönyörködteti a szemet.

illuzio

Hogyan befolyásolja a közösségi média, a késő modern médiakörnyezet a szakma láthatóságát? Szerinted előny vagy hátrány az, hogy egyre több tetkós platform van a világhálón? Mondhatjuk, mindez magával hozza a szakma hígulását, egyúttal a közérthetőbbé tételben is segíthet. Mit gondolsz erről?

Egyrészt nagyszerű, hogy „ingyen” reklámfelületet kaphatunk, viszont, mivel mindig minden kiegyenlítődik, ezáltal jelenleg boldog-boldogtalan tetkós akar lenni (vagy fotós vagy Dj), és rettenetesen hiányos szakmai tudással (tudatlansággal), viszont jó adag bátorsággal felvértezve állnak neki olyan kaliberű tetoválásoknak, amit még úgymond elfogadhatóra sem tudnak megcsinálni, nemhogy jól. Van egy jópofa mondat, amit szoktunk használni néha: „nem rossz, de a jó nem ilyen…” Másrészről nagyon jó, hogy ez az ősi szakma társadalmilag ennyire elfogadott lett, és beépül különböző más platformokba is, teszem azt divat, fotózás, film, zene stb. A gond viszont néha az, hogy sokan elfelejtik, hogy a tetoválás igaziból egy úgynevezett rituálé, egy beavatás volt… Remélem, hogy hamarosan kicsit jobban, tudatosabban visszatérünk a gyökereinkhez és megadjuk a kellő tiszteletet a régi „hőseinknek”.

unnamed-1

Általában hogy állsz neki egy-egy munkának? 

Keresem a kihívásokat és a jó témákat, hálisten’ már megtehetem, hogy kicsit válogatok a felkérések között. Ha megvan a téma, általában szabad kezet kapok a kivitelezésre, szóval nagyjából megtervezem a dolgot, aztán a bőrön magán alakul ki a végleges sztori.

karpatizoli

Mi számít számodra kihívásnak?

Ha jobban belegondolok, minden munka egy kihívás. Tímár Otte barátomtól tanultam, hallottam egy fontos alapvetést, ami a legnagyobb mondat, amit valaha tetkóstól hallottam. A lényege az, hogy minden tetkó legyen egy Opus Magnum – azaz Nagy Mű a képességeinkhez mérten. Mindig próbálom a maximumom beletenni a munkáimba, szeretettel, mivel örökre megváltoztatom egy-egy ember bőrét, ezáltal talán az életét is.

Mire vagy a legbüszkébb az eddigi sikereid közül?

Mindegyik tetkómat, riportomat, versenyeredményemet, minden szakmai sikeremet egyformán szeretek. Viszont az utóbbi időből kiemelném a Tankcsapda legutóbbi albumborítójának elkészítését. Kölyökként nyomattuk a ‘csapdát, emlékszem, rádiós kívánságműsorokban kéregettünk számokat, pár év elteltével pedig az én grafikámmal jelenik meg az albumuk. Mi ez, ha nem csodálatos?

unnamed

Mit gondolsz a hazai tetkókultúráról az alkotás és a befogadás, igények szintjén?

A magyar közönség szereti a jót. Nagyszerű vendégeink vannak, nyitottak az ötletekre és nagyban gondolkodnak javarészt. Szerencsére elért minket az is, hogy hajlandóak utazni is egy-egy szép alkotásért, nem feltétlenül helyben keresgélnek. Ez nagyszerű dolog.

Neked milyen tetoválásaid vannak? Mi a történetük?

A bal alkaromon van egy szobor, Lucifer bukása, régi főnököm, Oláh Béla munkája, plusz egy Marilyn Manson-idézet és egy Scars on Broadway-idézet. A bal vádlimon egy régi, takarásként készült gésa, a jobb vádlimon egy metálvilla található Tyutyu barátomtól, valamint készül a jobb karom telibe Boris előadásában.

unnamed-2

Hogyan képzeled a jövődet?

Jó pár évig szeretnék még tetoválni, igaziból addig, ameddig örömem lelem benne. Vannak más irányú törekvéseim, szeretnék illusztrátorkodni többet, még több CD borítót készíteni, vagy ehhez hasonló dolgokat, amik kimozdítanak kicsit a komfortzónámból. Meglátjuk.

Sándor Debrecenben dolgozik jelenleg, de néha megtalálható Budapesten is, valamint Svájcban és Németországban szokott sűrűbben feltűnni. Ha szeretnétek vele kapcsolatba lépni, keressétek a pongortattoo@gmail.comos e-mail címen!

Legyél te az első hozzászóló!