Design Interjú
2022. 07. 15.

“Hiszek abban, hogy kétféle otthon létezik, az egyik feltölt a másik pedig lemerít” – Interjú a Pauza társalapítójával


Budapest szívében egy csendes kis utcában található a Pauza, amit négy évvel ezelőtt, a közös életük kalandokkal teli megkezdése után alapított Évi és Zoli. Az üzletbe betérve egyszerre nyugalom és otthonérzés járja át az embert. A kézműves és kisvállalkozói lakberendezési tárgyak végiggondolt harmóniát sugároznak, a letisztult natúr paletta mellett a gondosan kiválasztott, néhol egészen élénk színek is helyet kapnak. Ebben a kiegyensúlyozott környezetben ültünk le beszélgetni Évivel. 

Milyen jelentéstartalommal bír számotokra a Pauza szó? 

A Pauza mindig is egyfajta reflexió volt a saját életükre. Amikor megszületett a vállalkozás koncepciója éppen egy olyan életszakaszban voltunk, ahol a lelassulás és a megszokott rutinból való kiszakadás jellemezte a mindennapjainkat, így ez a két fogalom mindenféleképpen meghatározó. Ezen kívül idővel megtelt még egy jelentéssel, sok vásárlónk azt a visszajelzést adja, hogy olyan betérni hozzánk, mintha időutazásban vennének részt, egyszerre szokták azt tapasztalni, hogy megállt az idő és azt, hogy a nagymamájuk házába érkeztek meg. Ezt mi is így érezzük. Itt tényleg sok-sok olyan tárgy van, ami felett olyan, mintha megállt volna az idő.

Egy nagy utazásból hazatérve döntöttetek úgy, hogy létrehozzátok a Pauzát. Mi vett rá benneteket, hogy nekivágjatok a világnak, merre jártatok? 

Az utazás gondolata alapvetően úgy merült fel, hogy az akkori munkánkkal kapcsolatban mindketten zsákutcában éreztük magunkat. Nem voltunk még egy pár Zolival, de hasonló dolgokon mentünk keresztül, hasonló élethelyzetbe kerültünk, egy olyan stádiumba, ahol mindkettőnkben megszületett az újratervezés gondolata. Ekkor hozott össze bennünket a sors, és döntöttünk úgy, hogy közösen vágunk neki ennek a kalandnak. Fejenként egy darab, húsz kilós hátizsákkal a vállunkon elsőként Észak-Amerika felé vettük az irányt, ezután Közép-Amerikába mentünk, majd pedig Ázsiába és Észak-Afrikába látogattunk el. Az utazásunk két nagy Nyugat-Európai városban ért véget, ahova már kifejezetten azzal a céllal mentünk, hogy felkeressünk olyan lakberendezési vállalkozásokat, akiknek a munkásságát inspirálónak találtuk. 

A Pauza koncepciójával a fejetekben indultatok el, vagy az utazás alatt ért élményeknek köszönhetően alakult ki, hogy létre szeretnétek hozni a vállalkozást? 

Az utazás közepe felé merült fel a Pauza gondolata, ami a folyamatos új élményeknek köszönhetően még hónapokon keresztül formálódott, sőt úgy gondolom, hogy a mai napig szüntelenül formálódik. Nem sürgetjük magunkat, az üzletpolitikánk egyik legfontosabb alappillére a lassú lépések politikája, így az utazás alatt, amikor megszületett a koncepció, és azóta is folyamatosan teret adunk annak, hogy a vállalkozásunkkal együtt mi is fejlődjünk. 

Melyek azok meghatározó élmények, amik értek benneteket az utazás alatt, amiket a Pauza filozófiájába is beépítettetek? 

Az egyik legfontosabb élmény, aminek a hatását a mai napig érezzük, és fontos alappillére a Pauza filozófiájának az a jó értelemben vett minimalizmus. Több, mint tíz hónapon keresztül, egyetlen hátizsák tartalmából éltünk, ami megtanított bennünket arra, hogy mennyivel kevesebb tárgyra van szükségünk, mint amit hajlamosak vagyunk felhalmozni magunknak. A másik meghatározó hatás az volt, hogy a felgyorsult életünkből való kilépés teret engedett annak, hogy a szűk közegünkön túl, jobban oda tudjunk figyelni a világra. Így jött az életünkbe az apró örömökre való odafigyelés képessége. Ha van öröm a krumpli hámozásban, a portörlésben vagy épp a mosdókagyló súrolásában, azt mi megtaláljuk.  A másik tényező, ami belépett az életünkbe az az átgondolt fogyasztás fontossága, és ezen keresztül a környezetvédelem. Ez alatt a „vásárolj kevesebbet, de jobbat” elvet értem. A harmadik dolog, amivel találkoztunk és meghatározóvá vált számunkra, azok az olyan kis családi vállalkozások, amik jócskán az első világháború előtt alapultak és generációról generációra szálltak. Túlnyomó többségben ilyen típusú vállalkozásoknak a termékeivel lehet találkozni a Pauzában.

Rohan a világ. Az élet számos területén a dolgok felgyorsítására törekszünk. A városi lét szorgos mindennapjaiban ez még inkább tetten érhető. Mit gondolsz mik azok az apróságok, amikre odafigyelve kicsit le tudunk lassulni, hogy képesek legyünk megállni egy-egy értékes pillanatban? 

Hiszek abban, hogy kétféle otthon léteik, az egyik feltölt a másik pedig lemerít. A városi létben szerintem még inkább érdemes odafigyelni arra, hogy olyan tárgyakkal vegyük körül magunkat és olyan terekben éljünk, amik feltöltenek bennünket. Úgy gondolom egy ilyen otthon kialakításának az első lépése a zsúfoltságmentesítés és a kacatmentesítés. Ha túl sok tárgyal vesszük körül magunkat az valamilyen szinten folyamatosan foglalkoztatja az agyunkat, ami miatt nehéz megpihenni és megállni egy-egy pillanatban. E mellett a régi és nem használt tárgyainktól való megválás nagyon jó mentális gyakorlat, fizikai és gondolati nagytakarítás egyben, ami segít abban, hogy könnyebben be tudjunk fogadni új impulzusokat. 

Említetted a minimalizmust, mint az egyik alappillért, amire a Pauza filozófiája épül, és abban, amit most mondasz, szintén szerepet kap a gondolat.  Mit jelent számodra a minimalizmus?

Számomra nem monokróm berendezést és fehér falakat, hanem szívből jövő egyszerűséget jelent. Fontosnak tartom a „kevesebb, de jobb” jelmondatot, szeretem olyan tárgyakkal körülvenni magamat, amik jó minőségűek, jelentenek számomra valamit és esetleg hordoznak valami történetet. 

Magyar és külföldi alkotók produktumai egyaránt megtalálhatók a Pauzában. Mi alapján választjátok ki a termékeket, amik megjelennek nálatok? 

A paletta egyrészről reflexió a saját életünkre, így van számos termék, amit a mi hétköznapjainkból emeltünk át a választékba. Ilyen például a tisztító és takarítószer részlegünk, a Marius Fabre termékek, vagy pedig a natúrkozmetikumok. Előfordulnak ezen kívül olyan helyzetek, amikor vásárlói kérésnek eleget téve kutatunk vállalkozások és készítők után és megesik az is, hogy az alkotók minket keresnek meg. 

A fenntarthatóság és a környezettudatosság egyre elterjedtebb gondolatok a hétköznapi életünkben. A munkátokon kívül, a ti mindennapjaitokban hogyan jelennek meg ezek a fogalmak? 

Ami nem a Pauzához kapcsolódik, de ebben a témában abszolút jelen van az életünkben az a pazarlás elkerülése, értem ezalatt például az étel pazarlást, ami szerencsére a mi életünkben nullára redukálódott. A másik olyan dolog, amit igyekszünk kikerülni az a túlfogyasztás. A fogyasztói társadalomban szocializálódott embernek alapvető berögződése az, hogy mindent birtokolni akar ahelyett, hogy a hozzáférést keresné, pedig számtalan esetben mi is és a környeztünk is jobban jár az utóbbival. 

Mit gondolsz mik az első lépések, amiket mindenki megléphet afelé, hogy óvja a környeztet és fenntarthatóbb életet éljen? 

Engedd meg, hogy a saját példánkon keresztül adjak választ a kérdésedre. Olyan embernek tartom magamat, aki nem szeret hárítani, és egy adott problémára nem a környezetétől vár megoldást. Hogyan várhatnánk bárkitől bármit, ha először saját magunk körül nem teszünk rendet? Az anyatermészet alapvetően nem várja el tőlünk, hogy tökéletes zöld vásárlók legyünk, és zéró legyen a kibocsájtásunk ahhoz, hogy ő boldogulni tudjon, vissza kell azonban találnunk az egyensúlyba. Van az életnek négy területe, ami mentén mi elgondolkoztunk ezen a bizonyos egyensúlyon. Dolgok, amiket magunkra kenünk, amikkel takarítunk, dolgok, amiket megiszunk és megeszünk, anyagok és tárgyak, amikkel körbevesszük magunkat és a felesleg és a hulladék kérdése. Ezt a négy tényezőt átgondolva, apránként kezdtünk el változtatni. Nem mindent, elvégre az egyensúly elérése volt a cél.  Lecseréltük a kozmetikumokat és a tisztítószereket környezetbarátra, “morzsapartykat” vezettünk be otthon, maradék ételekből csaptunk vicces vacsorákat, ahelyett, hogy azok a kukában végezték volna. Ezeken kívül elkezdtük kerülni a túlcsomagolt dolgokat, például már évek óta szűrtvizet iszunk. Kiváltságos helyzet nekünk európai embereknek az, hogy a csapból iható víz folyik, így érdemes ezt kihasználni. Az impulzusvásárlás egy másik olyan dolog, amit én már évek óta kerülök. Ruha és egyéb tárgyak vásárlása előtt inkább alszom rá egyet és átgondolom, hogy valóban szükségem van-e rájuk. Az, hogy mi a saját választékunkat „mesélősre” alakítottuk ki az szintén ehhez a gondolathoz vezethető vissza. Ahhoz, hogy tudatos döntést hozz, fontos tudni, hogy egy termék hol készült, ki készítette, milyen anyagokból és milyen körülmények között.   Ami már lehet, hogy elcsépelt gondolat, de szerintem mégis fontos ebben a témában az az, hogy nem kell tökéletesen csinálni, de mindenféleképpen kell lépéseket tenni és törekedni kell a változásra. 

Vannak olyan hozzátok hasonló gondolkodók, akiknek a munkássága hatással van a tiétekre? 

Nem egy konkrét embert, hanem egy márkát, vállalkozást és a mögötte álló embereket említenék meg.  Nekünk ugyanis ezek a vállalkozások jelentik a mindennapi az inspirációt.  Az egyik kedvenc márkám a Marius Fabre. Nem csak a termékeiket szeretem, hanem azt is, amit képviselnek, azt ahogyan vezetik a vállalkozást. Természetesen ők is egy profitorientált cég, de a haszon mellet ugyanúgy fontos számukra, hogy megőrizzék azokat az alapértékeket, amikre a vállalkozás a kezdetekben épült, sőt bizonyos esetekben áldozatokat is hoznak a nyereség oltárán. Törekednek arra, hogy a lehető legrövidebb ellátási láncból szerezzék be az összetevőket, annak ellenére, hogy számukra komplikációt jelent, csomagolásmentes opciót is felajánlanak, továbbá éveket dolgoztak azon, hogy minden termékük pálmaolaj mentes legyen. Ami azonban az egyik legszimpatikusabb számomra az az, hogy ragaszkodnak az eredeti receptúrához, amit még a szintetika megjelenése előtt, a háborúk előtt kísérletezett ki az alapító dédnagypapa. Ez a mentalitás megmutatkozik a termékeik ellőállításában is, annak ellenére, hogy minden lehetőségük meglenne a gépiesítésre, az eredeti berendezést használják és nem kívánják felgyorsítani a gyártási folyamatot.  A filozófiájuk lényege tehát egy mondatban összefoglalva az, hogy amennyiben egy vállalkozást alapvetően arra építesz föl, hogy az tekintettel legyen a környezetre és a fogyasztókra, akkor szükséges, hogy legyenek olyan elveid, amikből nem engedsz. 

 

PaUZa

1052 Budapest, Vitkovics Mihály utca 7.

Instagram


Pscreative 27e579d1

HELLO, MI VAGYUNK A PS CREATIVE – DIVAT PR ÉS KREATÍV ÜGYNÖKSÉG BUDAPEST SZÍVÉBEN ÉS A PS MAGAZIN KIADÓJA 2010 ÓTA.

Rólunk

Referenciák