I Know I’m in There Somewhere – Tanuld meg szeretni önmagad!

bfdgbd

Bizonyára mindannyian éreztük már azt a furcsa, gyomorszorító érzést, mely attól a bizonyos kis hangtól keletkezik bennünk; a kis hangtól, mely megállás nélkül suttogja újra és újra, hogy valami nincs rendben. 

És ekkor rögtön beindul egy védelmi mechanizmus, ösztönösen elkezdjük ignorálni ezeket az észleléseket, mivel kényelmetlen, kellemetlen érzéseket szülnek bennünk. Próbálunk nem foglalkozni velük, úgy tekinteni rájuk, mintha teljesen irracionálisak volnának. Szó szerint manipuláljuk saját érzelmeinket, mintha nem is lenne valóságtartalmuk. Bevált szokás a jó öreg logikában bízni, amely alapvetően azt diktálja, hogy nincs is semmilyen racionális bizonyíték a bennünk keletkezett rossz érzetre, úgyhogy elhessegetjük egy fejezd is be rögtön ezt a butaságot, miért pont veled történne ilyesmi?-győzködéssel.

De ahogy ez lenni szokott, az igazság előbb vagy utóbb, de a felszínre tör, és ekkor következik saját magunk hibáztatása, hogy miért is nem hallgattunk a megérzéseinkre, hiszen mindvégig tudtuk, az van, ami…

bourdin

Saját érzéseink semmibe vétele nagyon veszélyes játék. Ha az ember túl sokszor elköveti, nagyon hamar elveszítheti kapcsolatát saját belső hangjával: azzal, amelyik őszintén megmondja, hogy igazából mire is van szükségünk a boldogsághoz. Enélkül a belső kapocs nélkül egy egész életet kellene a bizonytalanság ködébe burkolózva leélni. Mit csinálok? Mit is akarok igazán? Ez a megfelelő kapcsolat számomra? Ez a nekem való munka? Mi a fene lesz velem?

Dr. Helen Brenner pszichológus egy csodás könyvet írt pár éve I Know I’m in There Somewhere címmel, mely abban próbál segítséget nyújtani, hogy hogyan verekedhetjük át magunkat ezeken a ködfoltokon. A könyv iránymutatást igyekszik adni, hogyan fedezzük fel ismét a személyiségünket, illetve saját, egyedi belső hangunkat, amelynek segítségével elfogadjuk magunkat, s elérhetjük a boldogságot. Dr. Brenner azon kevesek közzé tartozik, akik szerint a negatív gondolkodásnak is ereje van. Elismert tény, hogy problémáink megoldására a végső kulcs a pozitív hozzáállás. Tehát, ha bármi rossz történik veled, az azt jelenti, hogy nem viszonyultál elég pozitívan a dolgokhoz.

page

A szerző szerint azonban el kell fogadnunk a negatív érzéseinket is, ugyanis ezek is eszközül szolgálnak ahhoz, hogy megtaláljuk mindazt, amit igazán szeretnénk az életben. „Nincs értelme felcímkézni az érzelmeket, nincsen jó vagy rossz érzés, egyszerűen csak egy, bizonyos pillanatban adott állapot van. Ha úgy érezzük, hogy éppen szomorúak vagyunk, de nem akarjuk bevallani, mert képtelenek vagyunk úgy látni, ez csak egy múló állapot, bele fogunk ragadni ahelyett, hogy elengednénk ezeket a rossz érzéseket. Hiszen gondoljunk csak bele, hogyan viselkednek a kisgyermekek addig, míg meg nem tanulják elnyomni érzelmeiket: egyik pillanatban sírnak, a következőben pedig már nevetnek, aztán megint sírnak. Ennek alapvetően ez a természetes folyamata” − magyarázza a pszichológus.

2db25585a8f74f8f7ed252b796dbc20d

„Erőltetheted az állandó pozitív attitűdöt, de az úgynevezett negatív érzelmek ettől nem múlnak el, inkább csak egyre erősebbé és hangosabbá válnak az ignorálás hatására. A csalódottság szomorúságba és depresszióba csap át, a keserűség pedig haragba. Úgy próbálják felhívni magukra a figyelmet, hogy egyre elviselhetetlenebbek lesznek, szinte azt ordítják, hogy „hééé, figyelsz te egyáltalán rám, valami fontosat akarok mondani! Az az érdekes, hogy csak akkor múlnak el, ha szembe nézel velük és próbálsz rájönni, hogy mi is az, amit a tudtodra akarnak hozni. Ezzel azonban nagyon sok ember nem mer szembenézni, mert tudják, hogy valami olyasmivel kellene foglalkozniuk, amellyel nem akarnak. Például nem akarnak már ugyanabban a kapcsolatban élni, új munkát kéne keresniük stb. Ezek nagyon bonyolult érzelmek. De attól még, mert meghallod ezeket a belső hangokat, nem azt jelenti, hogy innentől kezdve drasztikus lépésre kell elszánnod magadat − ez mindössze opciókat fedhet fel. Információval bővülsz, melyet, ha úgy alakul, használni tudsz a jövőben.”

bdag

A mentális egészség abban rejlik, hogy megadod a megfelelő teret az érzelmeidnek és nem aggatsz rájuk felesleges „jó” vagy „rossz” címkét. Nagyon fontos megengedni, hogy úgy légy, ahogyan az adott pillanatban a tested akarja. Ne küzdj ellene és ne próbáld kategorizálni. Valamit meg akarnak osztani veled a saját érzelmeid, és ha jól figyelsz rájuk, óriási tapasztalatot szerezhetsz. Ennek legtöbbször külső behatások állhatnak útjában; az ítélkezés, a kritika és minden más, amitől szégyelled magad. Ez persze természetes reakció, mivel az ember szociális lény, aki próbál beilleszkedni a körülötte lévő világba, amely megállás nélkül sugallja, hogyan kéne lennünk, hogyan kéne öltözködnünk és hogyan kéne viselkednünk.

A külső instrukciókat folyamatosan magunkon érezzük: legyél vékony, legyél boldog, legyél sikeres. Ezeket a konvenciókat kevésbé kellene figyelembe venni, és sokkal inkább saját magunkra, illetve a saját belső hangunkra koncentrálni – a külső hangok hátrányára. Persze, a külső hangok nem minden esetben rosszak sőt, szolgálhatnak inspirációként vagy segítségként, csak azt ne felejtsük el, hogy ezeket igazából nem mi gondoljuk és érezzük. Ezek csak azok, amiket mondanak, hogy érezzünk és gondoljunk, azért, hogy beilleszkedjünk saját társadalmunkba.

15

„Próbálj ahhoz hű lenni, amit érzel és gondolsz. Ez azt jelenti, hogy ne aszerint éld az életed, hogy mások szerint kinek kéne lenned vagy hogyan kéne érezned magad. Nem könnyű feladat, mert sokszor nehéz elválasztani, hogy mi az, amit igazán mi gondolunk és érzünk, és mi az, amit más ad a szánkba. Erre létezik egy nagyon egyszerű megoldás. Amitől rosszul érzed magad, az nem a te önálló belső hangod, ugyanis az nem akarna tönkre tenni téged, vagy nem akarná, hogy rosszul érezd magadat. Ha tele vagy kételyekkel és „kellenékkel”, azok sem a belső hangjaid. Ha van benned egy hang, amely durván kritizál vagy elítél, nem számít, hogy mennyire hiszed azt pontosnak, az sem a belső hangod…”

A belső hangnak nagyon tiszta ÉN-tudata van – ÉN érzem, ÉN tudom, ÉN akarom – mely előre visz, valami pozitív felé. Ettől érzed azt, hogy élsz. A belső hang mindig bennünk van, csak nem mindig halljuk meg vagy nem mindig akarjuk meghallani. Észrevenni és hallgatni rá jelenti azt, hogy a saját érzéseidet követed, melyek önálló döntéshez vezetnek: „ilyenkor mintha azt mondaná, bízok magamban, én tudom, én érzem, ellentétben azzal, hogy nem vagy elég jó, meg kellene változnod.” A belső hangra hallgatva el tudod fogadni, hogy mit is érzel. Ez segít abban, hogy afelé menj, amely örömet okoz és távol tart attól, amitől rosszul érzed magad.

bfdg

Manapság nagyon erős nyomás nehezedik ránk, hogy a lehető legtökéletesebbek legyünk. A folyamatos külső behatásoktól ritkán tapasztalhatjuk meg azt a nyugalmat és csendet, amelyek segítenének a saját magunkra történő fókuszálásban. Ráadásul ott vannak a különböző közösségi felületek, melyek zavart kelthetnek – én én vagyok-e, vagy inkább a Facebook- és Twitter-oldalam? A kulcs az, ha megkérdezed magadtól, „mit is akarok, mit is érzek igazából?”, aztán csendben figyelni a választ, amely állandóan beszél hozzánk, de legtöbbünk figyelmen kívül hagyja vagy megmásítja azt.

A könyv szuper példát hoz a belső és külső hangok viszonyára. Egy randin a srác felülteti a lányt, aki várakozás közben egyre idegesebb és csalódottabb lesz. „Ekkor automatikusan a külső hangok szólalnak meg, szinte bekúsznak a tudatunkba kritikájukkal – lehetne több önbecsülésed, nézz csak magadra, puccba vágva, szánalmas vagy; biztos, hogy felültetett a pasas. Ekkor kell tudatosítani magadban, hogy ez ilyen formán nem igaz és teljes joggal érezheted magad csalódottnak – tényleg azt hittem, hogy eljön. Pedig olyan cukinak tűnt. Azt hittem, kedvel engem. El kell fogadnunk, hogy igenis empatizálhatunk önmagunkkal. Tekintsünk ilyenkor úgy magunkra, mintha ebben a szituációban egy jó barátunkkal állnánk szemben. Saját magunk miért ne érdemelne annyit, mint amennyit neki nyújtunk?

lbv-un034

Gondoljunk bele, a barát ott áll az ajtónk előtt, észrevesszük, hogy feldúlt. Nem küldjük el, hanem elfogadjuk állapotát és nem próbáljuk megmásítani azt. Ezután meghallgatjuk, hogy mi a problémája és ha tudunk, segítünk neki. Úgy gondolom, hogy a részvét és az empátia a legerősebb életváltoztatók. Ha valami rossz történik, ahhoz az emberhez mégy, aki elmondja, hogy egy rakás szerencsétlenség vagy, vagy ahhoz, aki együttérzőn meghallgat? Mindenki tudja, milyen érzés az, amikor valaki olyan tanácsokkal bombázza, amelyeket egyáltalán nem kért vagy megpróbálja ráerőltetni, hogyan is kéne éreznie magát. Na, pontosan ez az, amelyet folyamatosan művelünk, mi magunk, a saját érzéseinkkel. Ésszerűsítjük, elnyomjuk őket és kritizáljuk magunkat. Ehelyett ezt kellene mondanunk a saját megbántott érzéseinknek: megértelek, teljesen logikus, hogy így érzed magad.”

bfdgbd

Sokan kettéválasztjuk személyiségünket jó, „igazi én”-re és rossz, „nem elég jó én”-re. Azáltal, hogy ezt tesszük, nem érünk el semmi jót. Nem tudjuk elküldeni nem kedvelt részünket, hogy tűnjön el, mert nem szeretjük. Ugyanúgy reagál mindenre, mint bárki tenné. Minden porcikánk azt akarja, hogy elfogadják és szeressék, még az is, amelyikről azt gondoljuk, hogy nem szerethető – főleg az. Akkor kezdődhet meg a változás, amikor elkezdjük megérteni a nem szerethető részeinket és elkezdünk figyelni a fájdalomra és félelemre, amely bennük rejlik.

Együttérzőnek és gyengédnek lenni önmagunkhoz nem egyszerű. Felesleges tettetni, hogy nincsenek hibáink vagy hogy nem számítanak. Ezekkel együtt vagyunk azok, akik. Nem pedig azok, akiknek lennünk kéne.

Képek: Pinterest

Szerző: Borbás Anna

Legyél te az első hozzászóló!