Öt kultfilm a különcökről

A különc embertípus filmvászonra vitele kezdetben nagy fogásnak számított, de manapság úgy tűnik, ez a téma is közhellyé, pózzá tágul. A szubkultúrák keveredésének hatására hirtelen menő lett flúgosnak, elvontnak lenni, hiszen a meg nem értett főhős karakterét mindig valami megmagyarázhatatlan titokzatosság lengi körül, amitől – a legtöbb forgatókönyv szerint – esetlenül vonzó lesz. De nézzük meg azokat a filmeket, amik túlmennek a klisés bénázáson, és talán mindnyájunk pszichéjéből előcsalogatják az elfojtott, hajmeresztő kérdéseket vagy gondolatokat.

The Machinist / A gépész (2004)

Nem kis tortúra után, az amerikai buktatókat követően végül Spanyolországban talált táptalajt A gépész című film. Christian Bale valahol az Amerikai pszicho és a Batman 5 megjelenése között járt, amikor felkérték a főszerepre, amiért aztán a színész csontsoványra fogyott, közel 30 kilót adott le. Karaktere, Trevor Reznik meglehetősen egysíkú és rögeszmés életet él, amíg a gyárban, ahol dolgozik, súlyos balesetet nem okoz. Innentől kezdve teljesen bekattan és meggyőződéssel hiszi, hogy összeesküvés áldozata lett. A film műfaját tekintve thriller, ezért az atmoszférája is egészen nyomasztó. A gépész egy hitchcockian sötét alkotás, de a Bale által megformált őrülettel, magányossággal és elszigeteltséggel küzdő főhős minden olyan szükséges hozzávalót felsorakoztat, amitől egy ilyen emberrel is képesek vagyunk azonosulni.

 Liza, a rókatündér (2015)

A Liza, a rókatündér már első blikkre is különc film, a magyar filmes szcéna üde és egyedülálló színfoltja. Az egész alkotás kicsit meseszerű, hangulatvilágát tekintve pedig hol komikus, hol egészen komor hangot üt meg. Ez a kettősség többször zavarba is ejtheti a nézőt, aztán rájövünk, hogy a legjobb, amit tehetünk, ha élvezzük ezt a bűvös kettősséget. A film egész sztorija Liza (Balsai Móni) karaktere köré épül, és a kicsit naiv, kicsit egyszerű, ám jóindulatú (anti)hősnő a szó szoros értelmében elvarázsolja fura világlátásával a nézőt, így neki még azt is elhisszük, hogy a japán rókatündérek morbid legendája létezik. A Liza, a rókatündér egy olyan abszurd vígjáték, ami néha ugyan bukdácsol, és nézőként pár filmes fogást talán nem is annyira értünk, mégis pont ezektől a csiszolatlanságoktól lesz egyedi és különleges a produkció.

Her / A nő (2013)

Ma már nem annyira elképzelhetetlen a gondolat, hogy a jövőben gépekkel is cseveghetünk, sőt randizhatunk majd. Spike Jonze is pont ezt az utópiát(?) vitte filmvászonra, ám ha mindez nem lenne elég az alapsztorihoz, ő egy olyan főszereplőt kreált, aki a végletekig elvont, és éppen egy szakítás utáni depresszión megy keresztül. Azon az elgondoláson túl, hogy egy hús-vér ember kölcsönösen gyengéd érzelmeket táplálhat a számítógépe iránt, a Her több szempontból is különleges „outsider-film”. Egyfelől a pasztelles álomvilág tökéletesen megidézi azt a szomorúságot, ami a komplikált szerelmek közben belül elkerülhetetlenül emészt minket, másrészt pedig akármilyen jó is látni Theodore (Joaquin Phoenix) és az operációs rendszer közti bontakozó kapcsolatot, végig ott lebeg az üzenet, miszerint a szerelem egy illúzió, csupán a minket ért impressziók csalóka játéka. Egy fontos tanács: tilos magyar szinkronnal nézni, mert Scarlett Johansson hangja olyan egyedi, hogy egyszerűen bekúszik a bőrünk alá és utána még sokáig ott is marad.

Donnie Darko (2001)

Igazából ezzel a filmmel kellett volna kezdenünk, mert a Donnie Darko a különcök ultimate alapműve – a kategória győztese. Személy szerint én azt hiszem, túl fiatalon láttam először ezt a filmet, mert a mai napig verejtékcseppek jelennek meg a homlokomon, ha felidézem magamban a sztorit. A film olyan sokrétű és összetett, hogy önálló egyetemi kurzust indíthatnának róla: egyszerre enged betekintést a nyolcvanas évek kertvárosi gimnazistáinak mindennapjaiba, valamint megmutatja, mit is okoz, ha egy problémás kamasz leáll a gyógyszereivel. Felfedezhetünk benne coming-of-age, valamint pszicho-horror jegyeket, de ugyanúgy az időutazós, az apokaliptikus és az összeesküvés-elméleteket szövő filmek sajátosságait is észrevehetjük közben. Na, meg ott van az a nyúl, Frank, aki már önmagában instant hidegrázást okoz. A helyzet az, hogy Jake Gyllenhaal olyan meggyőzően alakít ebben a filmben, hogy – aktuális szerepétől függetlenül –számomra ő a mai napig a nagybetűs Donnie Darko. A szubjektív traumámtól eltekintve tény, hogy ez egyik legelismertebb független film, melyet mára már valóságos kultusz leng körül, ezért érdemes legalább egyszer megnézni, hogy képben legyünk.

The Perks of Being a Wallflower/ Egy különc srác feljegyzései (2012)

Befejezésképp a mainsteam merítésből is szerettünk volna megemlíteni legalább egy darabot, így kézenfekvő, hogy nem is akármelyik filmet, hanem a műfaj gyöngyszemét ajánljunk nektek. Az Egy különc srác feljegyzései ugyan halmozza a kliséket, de mentségére szóljon, hogy nagyon jól áll neki, és kicsit sem okoz visszatetszést. A helyszín egy szokásos gimnázium, a főszereplő pedig egy visszahúzódó, introvertált kamasz, Charlie (Logan Lerman), aki imád olvasni és rendszeresen rejtélyes, őszinte hangvételű leveleket ír valakinek. Az elveszett, „új srác” színeiben tündöklő Charlie-t aztán felkarolja Sam (Emma Watson) és Patrick (Ezra Miller) féltesó duója, akik tinédzser korukhoz méltóan imádnak bulizni, így természetesen beledobják Charlie-t is a mély vízbe. Az a szép az Egy különc srác (…)-ban, hogy valódi érzéseket, emlékeket és gondolatokat vonultat fel, melyek közül szerencsére egyiket sem nyom el giccs és a kamasz filmekre jellemző obszcenitás. A a gimis bulik, a sötétben elfojtott, félszeg pillantások és a fájdalmas, tinédzserkori önmarcangolások margójára íródott epizódok mellett ugyanúgy megjelennek az életszagú, traumatikus szálak is, melyek valós drámai tetőpontot adnak a filmnek. Az Egy különc srác feljegyzései egy olyan tinédzseropusz, ami a felnőtteket is zavarba ejti nem hétköznapi hangulatával és üzenetével.

Szerző: Sashegyi Petra

Legyél te az első hozzászóló!