Újra átadták a Moholy-Nagy-díjat

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem őszi címátadó ünnepségének keretében, 2022. október 27-én vehette át Ifj. Dr. Botár Olivér (Oliver A. I. Botar) művészettörténész és kurátor, a világ egyik legismertebb Moholy-Nagy-kutatója a Moholy-Nagy-díjat Fülöp József rektortól a MOME zugligeti Campusán.

Egy intézmény életében mindig nagy jelentősséggel bír, ha annak neve megváltozik. A volt Iparművészeti Főiskola (mai Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) idén immár tizenhatodik éve, 2006 óta viseli Moholy-Nagy László nevét. Az egyetem közösségét – ahogy Fülöp József rektor beszédében megfogalmazta – mindig is alkotni vágyó emberek alkották és alkotják ma is, ez a közösség pedig „elvarázsolt szigetként“ állta ki az elmúlt évszázad legsötétebb pillanatait. Egy egyetemen nemcsak a jövő nemzedékének oktatása folyik, de pozíciójánál fogva formálja is azt. A jövő alakításán túl azonban a múlt örökségének ápolása és fenntartása is feladata. Éppen ezért az egyetem kuratóriuma 2006 óta minden évbe odaítéli a Moholy-Nagy-díjat egy olyan szakembernek, akinek kiemelkedő alkotói tevékenysége az egyetemmel és annak névadójával azonos értékeken alapul.

Az elmúlt évek során olyan világhírű tervezők, művészettörténészek és kutatók gazdagodott az elismeréssel, mint Stefan Lengyel, magyar származású világhírű designer, aki többek között a MOME és a Mercedes-Benz együttműködésének megszületésében is kulcsszerepet töltött be, valamint életre hívta az egyetem Kiválósági ösztöndíját, a róla elnevezett a Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíj programot. De Moholy-Nagy-díjas még Rubik Ernő, Kossuth-díjas építész, formatervező, a Rubik-kocka feltalálója; Dieter Rams, ipari formatervező, aki a Braun vezető tervezőjeként vonult be a designtörténetbe; valamint Passuth Krisztina, művészettörténész, Moholy-Nagy-kutató; de Barabási Albert-László, hálózatkutató, fizikus is.

Ádám Krisztián, Ferenczy Noémi-díjas ötvösművésznek, a MOME Design Intézet oktatójának köszönhetően 2021-ben formailag megújult a Moholy-Nagy-díj. A díj harmóniában áll az egyetem fejlődésével és kiteljesedésével, valamint tárgyi megvalósulása Moholy-Nagy filozófiájának: az állandó változást, és olyan egyetemes értékeket hívatott tükrözni, mint az átláthatóság, empátia, esztétika, interdiszciplinaritás és innováció. Üvegén, mint egy lencsén át, más-más szögből és nézőpontból látunk rá a világra, éppen úgy, ahogy más-más pozícióból máshogy érzékeljük azt. Az új formába öntött műtárgyat Csomay Zsófia, építész, érdemes művész és címzetes egyetemi tanár után idén tehát Ifj. Dr. Botár Olivér vehette át, aki az elmúlt évtizedekben páratlanul sokat tett azért, hogy világszerte megismerjék a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem névadójának munkásságát, annak teljes komplexitását és a kortárs kultúrára gyakorolt hatását.

Botár 1957-ben született Torontóban, ’56-ban emigrált magyar szülők gyermekeként. Először városföldrajzból bölcsész-, majd városi és regionális tervezésből szerzett mesterdiplomát Edmontonban és Torontóban. Majd 1979-80-ban, valamint 1984-85-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) művészettörténetet tanult. Kanadába visszatérve 1987-ben és 1998-ban a Torontói Egyetemen előbb mester, majd PhD doktori fokozatot szerzett művészettörténetből.

Köszönőbeszédében Botár elárulta, Moholy-Nagy iránti érdeklődése „nem a semmiből jött“, hanem ahogy ő fogalmaz, a modernizmus iránti vonzalmát „von Haus aus“ – vagyis szinte magától értetődően szívta magába gyerekként. Amikor édesapja már a Szövetségi Közlekedési Minisztériumban dolgozott, egy vasárnap délután az éppen akkor megépült, új edmontoni albertai reptérre kirándultak. Ahol aztán nemcsak az építészetet, de a repülőtér belső terében helyet kapó repülést tematizáló absztrakt festményt is kielemezte a család. Szakmai útja nem lett volna lehetséges magyar nyelvtudás nélkül, amit az eredetileg magyar-francia-német szakos tanár édesanyjának köszönhet.

Az sem véletlen hogy a két világháború közötti időszak érdekelte, mivel szülei 1913-ban és ’14-ben születtek. Az ő történeteik meseszerűnek hatottak számára és felnőtté válva jobban akarta őket érteni. ’56-ban emigrált szülők gyermekeként kettős identitás szerint nevelkedett, Kanadában születve magyarságát tehát nem megőrizte, hanem magába szívta szüleinek köszönhetően, és valóban, beszédét lehengerlő választékossággal és a kultúrák közötti különbségeken átívelő humorral fűszerezte meg. Egy félreolvasott mondat után mosolyogva jegyezte meg: „Bocsánat, nincsenek ékezetek a szövegemben“.

Gimnáziumban fotózni tanult és filmklubba járt, tanárai arra biztatták, hogy fotó szakra jelentkezzen. De anyját és bátyját követve végül az Albertai Egyetemre iratkozott be. 1979 őszén egy cserekapcsolat keretében már Budapesten volt. „Budapest óriási volt számomra.“ – emlékszik vissza első és második pesti tartózkodására, melyek alkalmával megismerte a hazai művészeti és művészettörténeti közeg krémjét: „Belemerültem a pesti alternatív kulturális életbe“. Szakmai pályája Budapest és Torontó tengelyén alakult ki, itt kötött életreszóló szakmai kapcsolatokat és barátságokat.

A Torontói Egyetem Művészettörténet tanszékén kezdte meg doktori tanulmányait, ekkor vette komolyan fontolóra: tisztázni szeretné a magyarok szerepét a nemzetközi konstruktivizmuson belül. Ekkor jelentek meg első szakmai publikációi, majd 1988-ban a magyar avantgárd művészetről szerveztek kiállítást a Torontói Egyemen, ahová meghívta a közelben élő Hattula Moholy-Nagyot (Moholy-Nagy László lánya – a szerk.), aki máig támogatja, segíti őt kutatásaiban és olykor még Dobostortát is süt neki – mert tudja, Olivér édesszájú. Az évek során számos kanadai egyetemen tanított modern és kortárs művészetet és építészettörténetet, különös tekintettel az új/alternatív médiában megjelenő művészetre, a világháborúk közötti modernizmusra.

Arra a kérdésre, hogy mit adhat ma nekünk Moholy-Nagy, röviden így válaszolt: „Egy világnézetet, amit a természetnek és a technikának köszönhető, és ez ma még fontosabb mint valaha.“ Ma még fontosabb az az attitűd, miszerint a design szerves része a problémának és a probléma megoldásának is. Moholy aktualitását mi sem bizonyítja jobban annál, minthogy már a ’20-as években úgy tekintett az emberre – beleértve a technológiát –, mint a természet szerves részére. De az 1937-ben Moholy által alapította chicagói Új Bauhaus (New Baushaus) nemcsak a pedagógia szempontjából, és radikális interdiszciplinaritásánál fogva, hanem nyíltsága, és korát megelőző, haladó szemlélete miatt is hatalmas jelentőséggel bírt

Fotó: Lakos Máté

Díjról készült képek: Tóth Richárd