AGNESKOVACS 2024-es Kollekció: SLOW & BRAVE
Az AGNESKOVACS 2024-es kollekciója a SLOW a lelassulás jegyében, a BRAVE kollekciója pedig azért született, hogy megmutassa a két szín közötti sok-sok árnyalatot, és rámutasson, nem minden fekete és fehér, amely elsőre akár annak tűnik.
Az AGNESKOVACS számára alapvetés, hogy bátran kiálljon olyan értékek mellett, mint a sokszínűség, az egyenlőség vagy az előítéletektől mentes gondolkodás. Hisz az önazonosságban, ezért magabiztosan követi saját útját és stílusát a változó trendek által dominált piacon a mai napig. A BRAVE kollekció neve utal a mindenki számára mást jelentő bátorságra. Bátorság szükséges ahhoz, hogy vállalni tudjuk különbözőségeinket, de bátorság az is, ha nem hagyjuk, hogy a szokatlannal szemben a félelem vezéreljen minket, hanem a gyerekekre jellemző kíváncsisággal fordulunk az eltérő felé, érdeklődve kérdezünk és a megértésre törekszünk, mielőtt ítélkeznénk.
Szintén a bátorság, a bizalom és a nyitottság jegyében építi együtt az AGNESKOVACS-ot a márka mögött álló Kovács Ágnes tervező, és dr. Dura Mónika menedzser. A bátorságot számukra az jelentette, hogy belevágtak a közös munkába és először átpozícionálták a márkát a prémium kategóriába. Bátorság volt részükről, hogy két eltérő világ találkozott: a design és az üzleti világ, ennek a különbözősége és egyezősége a hétköznapokban. Azonban merészségüket az azóta eltelt 8 év eredményei honorálták, és a mai napig biztosítják a márka kiegyensúlyozott fejlődését.
A BRAVE kampány arcainak is olyan hiteles nőket kerestek, akik bátran élnek.
Mást jelent a bátorság Kovács Patrícia színésznőnek, és mást jelent Wilson Luca újságírónak, de közös, hogy mindkettőjük életében meghatározó szerepet tölt be.
A BRAVE kampány ötlete több szempontból is betalált. Először is ez a kifejezés rám van tetoválva. Elmúltam 40 éves amikor úgy döntöttem, leszek annyira bátor, hogy magamon viselem azt a három szót, amelyeket szeretném, hogy útmutatóként elkísérjenek. Valid-Kind-BRAVE, azaz igaz, kedves és bátor szeretnék lenni minden körülmények között. Önazonosnak, bátornak, előítéletektől mentesnek lenni sokszor nem könnyű. Mégis az egyetlen út csak az lehet, ha szinte gyermeki nyíltsággal éljük az életünket és kíváncsiak vagyunk másokra. A félelem nélküli létezés és a másik ember elfogadása nagyon fontos számomra. Azt gondolom, hogy minden kirekesztésnek, legyen az faji, szexuális vagy vallási az az eredője, hogy félünk az ismeretlentől. Nyitottnak kell lennünk egymásra.
Míg Wilson Luca számára a bátorság:
…önazonosság, az a fajta őszinte merészség, hogy vállalod magad, mindenféle sallangoktól, maníroktól, és énhazugságoktól mentesen. Nem csupán mások felé, elsősorban magad felé, és nem csupán a “nyertes” oldaladat, hanem azt is, amelyik kevésbé lesz népszerű, kellemes vagy simulékony. A másik fontos szó számomra a kíváncsiság. Hidakat képes teremteni, szerelmeket belobbantani, előítéleteket eloszlatni. Sok alázatra is tanít, amikor már azt hiszem, tényleg elértem a hatalmas nyitottság és odaforduló kíváncsiság állapotát, akkor szembesülök téves előfeltevéseimmel. Jó lecke ez mindig arról, hogy még mennyi tanulnivalóm van. A butaság és az arrogancia remek ellenszere.
A BRAVE kollekció a bátorság és a nyitottság szellemében készült, amelyek segítenek felfedezni a fekete és a fehér árnyalatait. Első pillantásra a táskák egyszínűnek tűnhetnek, közelebbről megfigyelve ugyanakkor észrevehetjük, hogy a középső osztásnál két eltérő felületű, de egyformán szép bőr találkozik. A homogén és a préselt minta kontrasztja utal az árnyalatokra, az átmenetre fehér és fekete között. Az idei kollekcióban a két méretű hátitáska mellett egy messenger és egy crossbody bag is helyt kapott. A kisebb kedvelt kiegészítők, a karkötő és öv mellett most egy új napellenző is készült.
'24 SLOW KOLLEKCIÓ
-A slow living, vagyis a lassú életmód célja, hogy megtanuljunk minél inkább a jelenben élni. Mindez a nemet mondásról és az önkorlátozásról is szól. Ennek szellemében a kollekciók számát évi egyre limitáljuk, ragaszkodunk a helyi gyártáshoz, illetve a kiemelkedő minőséghez. A kezdetektől olyan darabokat készítünk, amelyekben akár egy életen át örömüket lelhetik a vásárlóink.
A túlfogyasztás egyik katalizátora a divatipar, különösen a “fast fashion”, amely hetente érkező kollekciókkal, gyorsan elhasználódó, olcsó termékekkel ösztönöz a folyamatos vásárlásra és a régi eldobására. A tömeggyártással szemben a minőséget képviselik a “slow fashion” márkák, amelyek így is évi 3-4, szezonális kollekciót hoznak ki.
Idei kampányunkkal arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a jelenlegi tömegtermelés közép- és hosszútávon nem fenntartható, sem a környezetvédelem, sem a túlkínálat szempontjából. Meggyőződésünk, hogy a divatmárkáknak tudatosan és határozottan kell limitálniuk az új kollekciók éves számát, mint ahogy mi is tesszük ezt. Fontos lépés lenne, ha tudatos önkorlátozás nem pusztán jól hangzó marketing szlogeneket jelentene, hanem ezeket az önként vállalt korlátokat mindenki ténylegesen be is tartaná.
Az AGNESKOVACS tudatosan egyetlen táska kollekciót mutat be évente. “Ultra slow fashion” márkaként a pillanatnyi trendekkel és a túlfogyasztással szembehelyezkedve a kortalan és időtálló darabokban hisz. A szezonoktól függetlenül hoz létre kiemelkedő minőségű bőrtáskákat és kiegészítőket, amelyek akár egész életre szólnak. A fenntarthatóság jegyében minden darab itthon, Európából származó marhabőrökből készül, amelyek élettartama sokszorosa az 1-2 év alatt teljesen elhasználódó, majd szemétre kerülő műbőröknek.
Emellett arra is figyelmet fordít a márka, hogy a gyártás során leeső darabokat újrahasznosítsa apróbb kiegészítőkként vagy részletekként. A SLOW kollekció esetében a belső zsebek kialakítása korábbról megmaradt, kisebb bőrök felhasználásával történt, ezáltal minden táskabelső egyedi színkombinációt rejt.
-A SLOW kollekcióban azt a könnyedséget szeretném megmutatni, amit a tudatosság által hozhatunk életünkbe. A táskákhoz prémium minőségű, kétoldalú bőrt használtunk, amely a korábbi kollekciókkal szemben most sokkal puhább érzetet nyújt. A formák aszimmetriája megpróbál kizökkenteni a megszokott sémákból és új dinamikát ad. A SLOW arcainak Kovács Patríciát és Hlatky-Schlichter Hubertet kértük fel, mert nemcsak hitelesek hivatásukban, de azonos értékrendet is képviselnek velünk.
Így vallanak arról, mit jelent számukra a tudatos értékválasztás az öltözködésben is:
Amikor rájöttem, hogy nem trendeket akarok követni, hanem saját magamat szeretném megfogalmazni, akkor kezdtem el minőségi és egyedi darabokat vásárolni. Ma a gardróbom sokkal kisebb, mint 10 évvel ezelőtt, de amik benne vannak, azokat 10 év múlva is fogom hordani. A slow fashion számomra azt jelenti, hogy visszataláltam önmagamhoz.
Ahogy érik az ember és változik az értékrendje, úgy ismeri fel, hogy nem kell minden, csak az, ami szükséges, hasznos és értékes. A minőség hosszútávon a legmegtérülőbb dolog, ez a hitvallásom az éttermeimben is. Nagypapám azt mondta, nincs annyi pénze, hogy olcsó dolgokra szórja el… már én is értem…
Fotók: Oleg Borisuk
Stylist: Kiss Márk
Haj: Kiss Ráhel
Smink: Nana Makeup
https://www.agneskovacs.hu/
https://www.instagram.com/agneskovacsbags/
https://www.facebook.com/agneskovacsbags
https://www.tiktok.com/@agneskovacsbags
HELLO, MI VAGYUNK A PS CREATIVE – DIVAT PR ÉS KREATÍV ÜGYNÖKSÉG BUDAPEST SZÍVÉBEN ÉS A PS MAGAZIN KIADÓJA 2010 ÓTA.