Cover
Art Kult Esemény
2025. 06. 19.

A Súlytalanság Esztétikája — ART INSIDER Series 4


Az Art Insider kurzusban a művészet anyagi vonatkozásai után egy különleges anyag, az üveg volt állomásunk, amin keresztül a fotóművészetbe is beláttunk, és most – végül – a súlytalanság állapotába lépünk, ha épp nem szállunk. 

A nyáron hat művész alkotásai várnak a Faur Zsófi Galériában, míg a súlytalanság jelen sorai buborékként úsznak a pohár nyári spritzedben felfelé. Ez az Art Insider negyedik, befejező epizódja.

Megnyito2
A súlytalanság a súlyosság egy állapota, nyári kiadása, felszabadulása, azaz felfüggesztett léte, vagy out-of-officesága. A művészetben az absztrakció a huszadik század elejétől egyszerűsítő gesztusokkal keresi a valamilyenséget az utánzó-ábrázoló programszerűséget félretéve. Ezzel a művészet az értelmek viszonylagosságát is egyre jobban a koktélba keveri. A nyári Faur-tárlat falain vitorlát bontanak a kép műfaji határai, hogy a fluiditás örvénylő vizein érjenek lebegő, törékeny szoborságba: térbe lépjenek.
PS
Art3

Kezdjük rögtön egy Heidegger-shottal, hogy aztán lekísérhessük. Mert a térbe lépésnek, legalábbis a művészet terének mint fogalomnak talán a megnyitón a Kukla Kriszitán esztéta által megidézett Martin Heidegger is örülne. A heideggeri tér a lét kibontakozásának, a Dasein megszólalásának helye a műalkotásban – s így a lét a tét, mert a műalkotás és tér fogalmai erősen összefonódnak, hogy együtt a műalkotás értelmét adják, ami nem a szépség, hanem a művön keresztül megfogalmazódó igazság. 

A leglétebb lét a heideggeri Sein, hozzá képest igazán lubickoló csak a nyári súlytalanság.
PS
Art4

A lét heideggeri általános és konkrét/önreflexív Sein-Dasein párja, vagy tágabban a modernitás súlya a huszadik század megrázó történelmi eseményeivel és az azok által formálódó emberképpel így a tárlat címválasztásába is értendőek mint súly-talanság, mint távolról átszűrődő háttér. 

Int5

Az alkotásokban a töredékesség, az ismétlődő vizuális gesztusok modernitástapasztalatok új, a nyár erős fényein erős színértékeket felvett, átmosott értékei és formái.

Ez a tárlatvilág a modernitás távoli horizontja előtt mindig absztrakt, színes, kísérletező, metamorfikus-dinamikus, egyszerre hullámzó és megtörő, struktúrákba tartó, az organikusság jegyében élő, konkrét, de átmenetekben elfolyó, és elsősorban lebegő. Formái mint tárgyak háttereikkel együtt mutatnak kiragadottságot, ha nem váltak épp egymássá, vagy a hátteret és a kereteket megszüntetve térformákká, lebegésükben pedig nem, vagy alig vetnek árnyékot, és kerülik az antropomorf jelleget, a direkt emberi jelenlétet.
PS
Art2

A súlytalanságérzetek A súlytalanság esztétikája c. kiállításon a súlyosság felől fogalmazódnak meg az anyagaikban is: fém-, beton-, vászon- stb. tradícionálisan “nehéz” matériái öltenek itt légies, hullámzó, nyáriasan átlényegülő testet. Ez a súlytalanság úgy áll elő a súlyosság építőköveiből, hogy a befogadásérzeteiben mindig könnyed.

A lebegés feltétele, hogy a test sűrűsége egyenlő legyen a folyadék sűrűségével, ilyenkor az erők kiegyenlítik egymást. Átvitt értelemben absztrakt formák "testek" lebegnek a vászon, illetve a tér "folyadék" sűrűségében. Ez az állapot a könnyedségről szól, olyan fizikai közegben, amely képes elrugaszkodni a megszokott valóságtól. (…) A könnyedség esztétikai és konceptuális aspektusait újraértelmezve a súlytalanság nem pusztán a fizikai dimenzióban jelenik meg: a lebegő struktúrák és áttört anyagok újfajta érzéki jelenlétet hoznak létre.
Faur Zsófi Galéria
Megnyito

Szirmai Nóra alkotásai egyszerre biológiaiak és anyagukban indusztriális karakterűek, egyszerre mikroszkopikusak és alapvetőek állításaikban, és grandiózusak a megvalósításban. Egyszerre a váz, a szerkezet, és a belső lényeg, az élő hálózatok bemutatói, a természet hatalmas műalakjai.

Int7
Szirmai munkái bogarak kitépett szárnyai, száradó levelek kirajzolódó erezete, idegpályák felnagyított térképei, amelyek absztrakt erővonalakká rendeződnek új entitásként.
Vékony Délia
Szirmai

A Csurgai Ferenc szoborművek szintén geometria és organikusság közötti létben közelebbi értéket foglalnak el a geometria irányában, és általában a pozitív térben a negatív térrel és annak légiességével szemben. Innovatív karbonszálas anyaghasználata aztán újra az organikusság felé hívják a kiállításon látható lebegő műveket. 

Art1
Csurgai alkotásainak felépítésében az üresség és a forma interakcióit, káosz és a rend viszonyát vizsgálja, (…) képes az anyagit szellemivé, a redukciót kiteljesedéssé változtatni.
D. Udvari Ildikó
Csurgai

Gábor Áron grafikai-organikus alapon álló festményeinek elemei lebegve örvénylenek, a kék kitakarásban nyárízű horizontvonalat kapnak. Így egyszerre az emberi perspektíva súlyát, és a takarás által súlytalanságot hoznak a grafikai minőség által kölcsönzött személyességbe, amit a körformák egészei által bezárt univerzalitásélmények egészítenek ki.

Int3
Gábor Áronnál nem homogén felületeket látunk, hanem örvénylő, aprólékos és organikus mintákat, félig áttetsző mezőket. A kimért, geometrikus alakzatok természetesen elterülő, organikus „folyamatábrákkal” találkoznak egyszerre versengve és együttműködve, megtalálva az arányos egyensúlyt.
Domokos Ferenc
Gáboráron

Romvári Márton munkái a lebegésbe a derengés minőségét emelik be, színes foltjainak konkrétsága egyszerre sokkal inkább elfolyó, foltjai lényegükben egyszerre kiemelt tárgyak, főszereplők, és finom áttetsző-átengedő transzközegei a sötét, vagy világos hátterüknek, színpadjuknak.

Int6
Romvári Márton legújabb, Fluidity c. sorozata egy új irányt jelent a festészetében. Bár ugyanúgy a térképzés foglalkoztatja, azonban apró formák helyett légies, folyékonyan szétterülő foltokból, gomolygó ködszerű halmazállapotokból állnak össze a kompozíciók.
Faur Zsófi Galéria
Romvári

Tomasz Piars kaleidoszkópszerűen dinamikus és részletes, geometirai-virtuális ihletettségű gradiensek villogóan lebegő sűrű világait mint egymásra halmozott layereket tár elénk a súlytalanságban az organikusság metaállapotainak kapuján átlépve. 

Tp
Tomasz Piars Szimulált valóság sorozatában nem a valóságban létező struktúrákat ültet át saját vizuális képterébe, hanem egy általa teremtett, kitalált rendszert, egy saját törvényekkel működő, mesterséges világot épít.
Faur Zsófi Galéria
Tomaszpiars

Miksa Bálint képei kilépnek a klasszikus kép képszerűségéből, mégis képek, képobjektumok maradnak. Miniatűr, apró satírozottságának erdeje egészen magának akarja a képet, hogy valamifajta organikus lénynek, vagy kapunak, átkelőnek az érzetét adja. Frissen nyert új sziluettjei által színezett kitöltésből saját jogú lebegő-levitáló tárgyi létezővé válnak.

Int4
Miksa Bálint apró ecsetvonások ezreit viszi fel a képfelületre, a színes kis gesztusok egymás mellé és fölé kerülnek, ezek a struktúrák más-más látványt adnak közelről és távolról. Aztán eljön a születés pillanata, a képek kiszakadnak a burokból, hogy miután kis segítséget kapnak, lebegve találják meg helyüket a világban.
Nagy T. Katalin
Miksa

A súlytalanság, a fényképiség, az üvegiség, és az anyagiság egymásba fonódó sokszereplős epizódjain vitt át a négyrészes ART INSIDER. Olvass bele más részekbe is: 1, 2, és 3, és keresd a Galériát a Faur Zsófi Galéria a művészet nyitott elkötelezettjeként mindig kínál sokféle művészetkapcsolódást.

Várunk a Galériában a Súlytalanság esztétikája tárlat alkotásai megtekinthetőek a nyáron a Bartók Béla úton.

Csapat

A Súlytalanság Esztétikája

Csoportos kiállítás a Faur Zsófi Galériában | 2025. 06. 10. - 08. 27. – nyári szünet július 12-től

Kiállító művészek — Csurgai Ferenc | Gábor Áron | Miksa Bálint | Tomasz Piars | Romvári Márton | Szirmai Nóra


Az ART INSIDER sorozat további cikkei 

Art Insider 3 | Art Insider 2 | Art Insider 1


A Faur Zsófi Galéria PS-en rajzolt 2023. novemberi portréja

Szöveg | Gyöngyösi Hunor

Fotók | Félegyházi-Vígh Tamás

Galériatulajdonos | Faur Zsófi — Galériavezető | B. Tier Noémi


🔴 Faur Zsófi Gallery & Publishing — Contemporary Fine Art & Photography

info@galeriafaur.hu | +36 1 209 36 35 | Helyszín


Festőink | Jovián György — Romvári Márton — Gábor Áron — Benyovszky-Szűcs Domonkos — Bartl József — Misch Ádám — Lukoviczky Endre — Szolnoki Szabolcs — Alois Mosbacher — Végh András — Christoph Mayer — Gulyás Andrea Katalin

Fotósaink | Katerina Belkina — Gáti György — Kudász Gábor Arion — Dobos Tamás — Szatmári Gergely — Gacsályi Bíborka Lina

Szobrászaink | Kiss Dániel — Haraszty István Édeske — Barabás Márton — Borkovics Péter — Sipos Balázs


Pscreative 27e579d1

HELLO, MI VAGYUNK A PS CREATIVE – DIVAT PR ÉS KREATÍV ÜGYNÖKSÉG BUDAPEST SZÍVÉBEN ÉS A PS MAGAZIN KIADÓJA 2010 ÓTA.

Rólunk