Dobos Tamás 'V – Velvet' kiállítása — ART INSIDER Series 3
Az Art Insider sorozat anyagi-közegbeli indulása után üvegművészeti epizódján át az üvegnegatív technológiát alkalmazó Dobos Tamás operatőr-fotós aktuális kiállításához ér: vele interjúzunk az üvegen keresztül a fotóba lépve, és a fotóművészet néhány szálát mutatjuk be.
Dobos Tamás időtlen idejű fotói egyszerre anakronisztikusak és space age-esek. Zselatinba mártott fotókról beállított alanyok néznek felénk a múlt és az űr divatjának találkozási-, és az időhorizontok olvadási pontján, ahol a fotók maguk is olvadnak. Üvegnegatív technikájával Dobos megteremti az inverz mikroszkóp-állapotot, hogy univerzális idő- és emberalakkísérleteinek lenyomatait adja.
A mikroszkóp és a mikroszkópot használó tudomány szigorúan objektív tárgyú, üveglapjai valóságszeleteket vágnak ki, ahol a mikroszkóp-üveg a pontos meglátás tökéletesen átengedő közege. Ha viszont Dobos üvegén nézünk át, egy anyagában esetleges, sajátos mintákat hordó üvegen át látunk drámaian fekete-fehérben tartott, szubjektív érzetű fantasztikus világokba: a február jól áll a Dobos-munkáknak.
Dobos fotóinak alanyai az emberi időből kiszakítottak, az individuum tematikáját, vizuális jegyeit hordják különleges, divatinspirált öltözékeikben, hogy aztán tükrözéssel sormintává váljanak, vagy a maszkok által hagyják maguk mögött a kijelölt, unikális egyént. Individuális jellegük megszűnésének pillanata egyszerre kaleidoszkópszerű referenciája a fénykép, a film történetének, és a biologikumon át a mikroszkóp-asszociáció másodlagos terepe. Alanyai egyediből programszerűvé válnak, a különlegesre duzzadt én állításából annak tagadásává.
Az egymásra vetített alakok kiterített idejű mozgásfázis-imitációk is lehetnek, melyek kinetikus jegye a változásban megidézik Dobos társszakmáját, a filmet (az SZFE-n végzett Dobos Tamás díjnyertes operatőr is).
A képekből kitekintő emberalakok idősíkjai a mindenkori befogadóéval párbeszédbe kerülnek a tekinteten keresztül, ez egy újabb rétege az idő relativitásának Dobos művészetében. A tekintet fénnyalábjai, sugárszerű fénnyel való megjelenítése a látás túlvilágias fókuszát adja.
És ha Dobos időutazik, akkor mi is: nézzük meg a fotótörténet egy-egy momentumát, induljunk a művészettapasztalat szabadon választott, szubjektív állomásairól.
Merüljünk kicsit Marquez Száz Év Magány c. regényvilágába a 19. Század végén: José Arcadio Buendía hitvesével közös félelmében, hogy malacfarkú utóduk születik, világhódító útra indul, letelepedik, és egy ponton találkozik a fotográfiával is. Megszállottan végigfotózza falujának, a mágikus, trópusi Macondónak minden szegletét, mert, ha a fotó megmutat mindent, Isten is rajta lesz biztosan az egyik képen.
Isten is ott lehet a fényképeken, másrészt az indián hagyomány szerint a fényképezés pillanatában a fotós éppen ellopja alanya lelkének egy darabját. Tehát mi a fotó, a felfokozott lélek lakóhelye, vagy a darabokra szakadt léleké? A természetfeletti tematizálása mindenesetre Dobos Tamástól sem áll messze.
A fotótörténet valóságának dióhéjába érve: a lyukkamera, a camera obscura az i. sz. 900-as évektől létezik, Leonardo Da Vinci figyelmét is megragadja. Működési elve, hogy egy zárt helyiségbe egy lyukon keresztül fény érkezik, és bentre a fénnyel együtt a külvilág képe vetül. A fotográfiát (phos + graphein görög szavak összetétele – fénnyel írás) életre hívó feladat a camera obscura képének rögzítése, megőrzése.
A feladat, a képrögzítés megoldását az iparosodás inspirálja, és kémiai úton, pl. ezüstszármazékok alkalmazásával születnek meg az első fotók a 19. század első felében. A kezdeti 8 órás expozíciós idő két évtizeden belül egy perc alá, akár tíz másodperc köré szorul, és végül a fotó technikai kalandjainak mai fokára lép a 1980-as években a digitális fényképezéssel, mire a művészeti világ minden szeglete is igazán befogadja, elismerve, hogy a fénykép nemcsak leképezi a tágabb értelmű valóságot, hanem saját világot is teremt.
Fényképet gyűjteni annyi, mint a világot gyűjteni.
Susan Sontag a fénykép elhivatott teoretikusa-esszéistája, Sontag és Dobos összeérnek a következő idézet időfogalmában, ahogy a fotó látszólag tűhegynyi, kijelölt momentuma és univerzális ideje egymásra találnak:
Fényképezni annyi, mint részesévé válni valaki (vagy valami) halandóságának, sebezhetőségének, változékonyságának. Minden fénykép – éppen, mert kihasítja és megdermeszti a pillanatot – az idő mindent fölemésztő kérlelhetetlenségéről tanúskodik.
Dobos Tamás aktuális V-Velvet kiállítását Gerhes Gábor többszörös díjnyertes képzőművész és egyetemi oktató nyitotta meg, Dobos és Gerhes a tanár-diák viszony mellett közös munkán is dolgoztak már.
Dobos Tamás a világ egyik legjobban látó operatőrje. A V – Velveten ismerős, mégis idegen, alig emberi lények sejtelmes és élet nélküli közeledése, távolodása, megjelenése és eltűnése, olykor csoportba rendeződése zajlik. Valami megfejthetetlen múlt- vagy jövőbeli alternatív mítoszaink narratíváinak lenyomatai ezek. Dobos Tamás képei megeszik önmagukat, nyugtalanító csata zajlik a kép hordozó és megjelenítő jellege között, miközben általában a képek feletti uralmat elvesztettük, a dolgok előreszaladtak, a valóság ráelőzött önmagára, a jelen kiszorítósdit játszik a jövővel, a civilizáció a világ varázstalanításán ügyködik, és felszámolja a képzeletet.
Tamás, hogy lettél fotós, nagy léptekkel hogy jutunk ide a galériába, milyen emlékezetes, definitív pontjai vannak a karriered alakulásának?
Eger mellől, Csermelyből származom. 19-20 évesen kezdtem a fotózás felé fordulni, gyorsan belecsöppentem egy fotós közegbe a Zoom fotóstúdióban, ahol sok fontos embert ismertem meg. A Select, illetve Max magazinba kezdtem portrékat, divatfotókat készíteni, majd szélesedett a palettám.
Az alany maga, a személyisége, lelke aztán elkezdett a divat mellett érdekelni, szakadni kezdett bennem ez a két irány. Ebben a szakadási fázisban adtam be a jelentkezésem a Filmművészeti Egyetemre 28 évesen – a filmművészet pedig gyökeresen megváltoztatta a fotóhoz vett viszonyomat, és új élettel töltötte meg. Elkezdtek érdekelni az ember, az én, a jelen, és az idő témái.
2011 körül Londonba költöztem, de nem éreztem, hogy fotósként, filmesként, emberként megérkeztem volna egy olyan jóleső mentális helyre, mondjuk erdőbe, ahol magamra tekinthetek, és nyugodtan gondolkozhatok, persze a londoni sokféle kihívásokért, ingerekért hálával mondva. A Filmművészeti után volt egy hosszabb időszak, amikor nem voltak videós munkáim, zavart is már. Aztán egy projekt hazahívott Magyarországra, elkezdtem egy filmet forgatni, és beindultak a dolgok, a rutinfeladatokon keresztül pedig a szakmaiságom és a magabiztosságom is egyre pontosabban kialakultak, azaz a szakmai lelkem rétegződése. Itt ragadtam, igaz, sokat utazom a munkáimmal kapcsolatban.
Egyszerre operatőr is vagy, nemcsak fotós, ezek a médiumok különböző programokat, tartalmakat adnak-e neked, és támogatják-e egymást – az egymásra vetített alakokban kinetikus jegyek is megmutatkoznak?
A fotó és a film egymásra épülnek. A fotó-film kapcsolat egyik első pontja számomra az egyetemi létem, ahol a zseniális Bíró Miklós osztályába kerültem, és megmozdult a kép számomra – nem volt egyszerű, az a vizualitás, amit az egyetemre vittem, teljesen szertefoszlott, új gondolati pályát, attitűdöt vettem fel.
Egy kép is rendelkezik immanens drámaisággal, történetiséggel, az pedig egy másik lépcső, hogy filmben hogyan lehet kifejezően alkotni. A kép kompozícióján, a kompozíciójába kódolt mögöttes tartalmon keresztül tud a film megszólalni. Egy jelenet dramaturgiai ívét megrajzolni olyan, mint egy szótól egy mondatig eljutni – különleges volt erre ráérezni.
Leggyakrabban egy rendező gondolatainak vizualitásban való megfogalmazása, amit csinálok, teammunka része, ebben pedig egymásra kell éreznünk. Az általános figyelemből, az emberi reakciók finomságára való hangolódásból építkezik végső soron a dramatika is. Egy filmben a stáb dinamikái érdekes árnyalatok, egy színész például máshogy reagál egy hangos szóra a forgatás környezetében, mint egy kevésbé hangosra, satöbbi – ez a sokmindenség aztán egyszerre ott lesz egy adathordozón mint anyag, döntéshozatalok eredménye.
A film kicsit más világ, mint a fotó, a filmhez 40-50 ember kell, a fotóhoz maximum 3-4, igaz, mindkettő központi eleme a vágás, a szerkesztési folyamat. Előkészítéssel együtt egy film fél-egy év, mire összeáll, ilyenkor a fotóra is kevesebb figyelem jut, de ilyenkor is jegyzetelek, rajzolok, gondolkozom, és ha időm engedi, akkor összesűrítem ezeket.
Én a fotózásban igyekszem kizárólag a művészetemre hallgatni, és van, hogy ezt alkalmazott terepen is meg tudom tenni, ilyen kedves munka volt például a Radnóti színháznak készült portrésorozat. A pillanatra való megfelelő válaszképességhez szükséges az alkotói szabadság. A portréfotózásban ez a kulcspillanat a fotóalany karakterhordozó jegyének elkapása. A filmben pedig egyrészt nagy kedvencem például a dokumentumfilm, ahol a momentumban lerajzolt világokban minden sejteddel ott kell lenned, és kedvencem még a kézikamera, ami szintén erős jelenlétet, koncentráltságot igényel.
Mi az, ami a fotón belül igazán megszólít, hogy alakult ki a művészi nyelved? A technikádban és az alakok öltözékében megjelenik a megismételhetetlen egyediség vonzalma, miközben a monokróm színek, az alakok szimmetriája, mintává összeállása, vagy az időreferenciák be nem határolhatósága az univerzalitás felé kacsintanak.
Elképesztő, hogy milyen erejű pillanatok vannak a vizualitásban bármely korszakban, melyek háttértudás nélkül is hordoznak, sugároznak magukból mindent, kéretlenül és kérlelhetetlenül adják magukat.
Az én fotóimnak erős a szuggesztív értéke, de be kell lépnie hozzám a nézőnek, azaz megosztó a művészetem, van akire erős hatással van, és olyan is, akiről lepattan.
Biztos komponens nálam a kelet-európai lét, akár realista melankólia, egy elvághatatlan köldökzsinóron keresztül hozzám tartozik. Az üvegnegatív technikával pedig úgy találtunk egymásra, mint régi ismerősök, lenyűgöz a véletlenszerűsége. A zselatinnal kezded mint hordozóval, az üveget belemártod, majd a sötétkamrában fotóemulzióba teszed, ami az öntés hibáival együtt megköt rajta – két külön dimenzió a képek és a hibák, az egyik jobban tervezhető, a másik kevésbé. Az előhívás után megjelenő képlehetőségekkel való találkozást szeretem a legjobban a fotózásban, újabb és újabb feladatok, érzelmek, értékek jelennek meg bennük.
Például az “M” című kiállításom azonos című fő képén, egy akton egy fájdalmas mozdulat látható, mely a szimmetriájával katalinkerékhez hasonlít. A szabályos minta ellenpontjává válik a heves megjelenített érzelmeknek. A tükrözés, az időtlen emberalak gyakran láthatóak nálam. Az “M” sorozattal kezdődtek a betűvel történő címadásaim, a választott cím-betűk szimmetrikusak, élesek, és szabadok, és most véletlen sorrendben járunk már a Faur-kiállításon a V-Velvetnél. Posztmodern, mágikus, realista értékek mutatkoznak meg a képeimen, mikor melyik lép előrébb– a styling-világok megépítésében Sinkovics Juditnak tartozom nagy hálával.
Mit szeretnél megmutatni ezen a Faur-kiállításon, miért V – Velvet a cím?
A bársony érdekes anyag, a tapintása finom, akár meleg, de lehet hideg is, nehéz, változó felületű, és főleg: elnyeli a fényt. Gyerekkorom visszatérő rémálma, hogy fekete, súlyos bársony alatt vagyok, és nem kapok levegőt. A Velvet egy számomra nehéz időszakot, 5-6 évet zár le, Covid-tapasztalatokat is megjelenít. Egy központi munkában a tekintet kiemelt vizuális megfogalmazása látható: az emberi tekintet, a nézésbe kódolt látás nekem gyerekkoromtól igézően fontos.
Milyen projektjeid vannak épp, merre láthatunk legközelebb?
Fotóban elkezdett érdekelni, hogy egy fiktív archeológiai rendszert építsek, földöntúli eszköztárát, tárgyait, emlékeit megmutatva egy időtlen, költői világnak.
Filmben Nagy Dénessel van egy tervünk, akivel már van egy, Berlinben Ezüst Medvét is nyert egy munkánk, a Természetes Fény – különleges a Dénessel közös alkotási folyamat, jó lenne újra megtapasztalni.
V — Velvet
Dobos Tamás kiállítása a Faur Zsófi Galériában
Várunk a finisszázson március 3-án 18:00-kor a galériában!
A kiállítás megtekinthető 2025. március 6-ig
A Faur Zsófi Galéria PS-en rajzolt 2023. novemberi portréja
Szöveg | Gyöngyösi Hunor
Fotók | Vígh Tamás
Galériatulajdonos | Faur Zsófi — Galériavezető | B. Tier Noémi
🔴 Faur Zsófi Gallery & Publishing — Contemporary Fine Art & Photography
+36 1 209 36 35
Festőink | Jovián György — Romvári Márton — Gábor Áron — Benyovszky-Szűcs Domonkos — Bartl József — Misch Ádám — Lukoviczky Endre — Szolnoki Szabolcs — Alois Mosbacher — Végh András — Christoph Mayer — Gulyás Andrea Katalin
Fotósaink | Katerina Belkina — Gáti György — Kudász Gábor Arion — Dobos Tamás — Szatmári Gergely — Gacsályi Bíborka Lina
Szobrászaink | Kiss Dániel — Haraszty István Édeske — Barabás Márton — Borkovics Péter — Sipos Balázs
HELLO, MI VAGYUNK A PS CREATIVE – DIVAT PR ÉS KREATÍV ÜGYNÖKSÉG BUDAPEST SZÍVÉBEN ÉS A PS MAGAZIN KIADÓJA 2010 ÓTA.
