Színészi szabadság és kreatív határok: nagyinterjú Eke Angélával

Eke Angéla generációja egyik legismertebb, frontvonalas fiatal színésznője. Színészi horizontja a populáris világtól az alternatívig terjed, alkotói minőségei színésznőtől rendezőig, fotóművészig, művészeten kívüli, és abba becsatornázódó humanitárius szerepekig. Szabadúszó – országon belül tucatnyi színházi kapcsolódása van a Nemzetitől a Trafóig (fókuszban 2024-ben épp a Trojka és a Szkéné), hivatása több helyre szólította külföldön is. Független színházi és filmes profilja mellett megérinti a környezettudatosság, a divat. A PS most Angélát kérdezi mindenről és azon túl: pár gondolatra az Angi írói-rendezői-előadói gondozásában létrejött kísérleti alvószínházba is befekszünk.

Eke Angéla tíz éve diplomázott a Színművészeti színművész szakának báb szakirányán Csizmadia-Meczner osztályban. Bábszínházi aspirációit a Márkus Sándorral közösen alapított kortárs nyelvezetű díjnyertes Nylon Group-ban valósította meg, mellyel külföldi színpadokon is bemutatkoztak. A kezdetektől szívesen kóstol sok mindenbe. Az önéletrajzi ihletésű, Závada Péter által írt Én, Iphigénia című monodrámájában néhány éve családi traumáit formálta meg a színen a Radnóti Tesla Laborjában. A Valami Amerika sorozatban láthatjuk, de szerepelt az Apatigris, és a Tűzvonalban sorozatokban is. A szakma egyik kedvence, TED-előadó, aki saját ihletésű jótékonysági gardróbvásárt is szervezett például, de fotókiállítása is nyílt. Junior Prima díjas színésznő sok különböző és önálló projekttel, és az azokon túlmutató szociális és környezeti érzékenységgel. Főként aktuális projektjeiről beszélgetünk a Valami Amerika sorozaton innen és túl – a bábszínházas kezdetektől tömeg- és rétegműfajokig, a megújulás lehetőségeiről és stációiról, és a most látható „Ssss...” című alvószínházas exkluzív, pop-up Anna Amelie-kollaborációról. Persze csukott szemmel nem látható – “pizsamában érkezni ér”.

A bábszínház eredetileg felnőtteknek szól, ti kortárs módon vettétek elő a pályád elején a Nylonban – hogyan gondolsz a bábra és hogyan az onnan való kitörésre?

A felvételem évében éppen nem indult prózai színész szak a Színműn: zenés és bábszínész szakok voltak. Én a bábot választottam, sokat adott nekem, valamilyen momentuma mindig hasznos a pályán. Vegyes, kreatív csapat volt az egyetemi, és általában a színház maga is egyre inkább összművészeti, határlebontó gesztusokkal teli.

A báb másféle, szabadabb absztrakciós mező, színpadi vizuális nyelv legtöbbször, mint mikor a színész testének fizikai adottságaira épít a színház. Én a tradicionális bábot nem éreztem magamhoz igazán közel, ezért kerestem a lehetőséget, hogy hogyan tudom az értékeit átmentve magamra formálni. Egy egyetemi egyéni kötetlen feladat során szembesültem vele, hogy a lázadásomban mit jelent nekem a bábszínház.

„Az én bábszínházamban lehetsz bárki, bármi, bárhol és bármikor.”

Kialakult egy vizuális fókuszú, performatívabb értékekre épülő, szabad fantáziavilágot megragadó bábszínház-attitűdöm, ez lett aztán a Márkus Sanyi-féle Nylon alapja is. Azt hiszem, minden szerepemben benne vannak a báb-gondolkodásom darabkái. A most futó formabontó alvószínház az Irányi utcában pedig szintézise az emberi, művészi, társadalmi aktuális jeleneimnek, sok mindent megszólaltat bennem. A jelenleg 5-6 repertoáron lévő klasszikus, „székben ülős” előadásom mellett ez most egy különlegesség.

A korai bábbal való kísérletezést műfajon belüli és kívüli, közönségben és alkotóközösségben is megjelenő nyitottság, hibriditás és siker jellemzik nálad – erre a talán nem magától értetődő lubickoló alkotólétre hogyan találtál rá, mely ma már a színészi pályán szintén kevésbé magától értetődő általános ismertséggel is együtt jár nálad?

„A szabadság alapja a művészetemnek.”

A szabadúszás igénye és képessége azt hiszem, személyiségfüggő is. Sok a színház itthon, jó sok a színész – régebben a szabadúszó színész volt az eufemisztikus megnevezése a munka nélküli színésznek. De mikor én végeztem, sok szakmai rutin megváltozott, független színházak, kísérleti előadások indultak el – a Krétakör volt például aktív, és a Sziklakórházban és más extra helyszíneken adott elő, vagy Péterfy Bori, akár Láng Annamari kezdték ki a vörös függönyös klasszikus színház fogalmát. Ez nagyon felszabadító volt nekem, nem is szerződtem le kőszínházi társulatba, és mindig izgalmas projektmunkák találtak meg. Egyszerre vagyok outsider és insider a mainstream közegektől a keményvonalas mély műhelymunkákig, és mindegyiket validnak érzem – annyi szakmai határátlépés van, hogy nem is működnek műfaji prekoncepciók az értékek terén.

Nézzük meg most a populáristól az alternatívig három projektjét a pályádnak, a Valami Amerika sorozatot, a Trojkát, és a most futó kísérleti Anna Amelie-alvószínházat. A Valami Amerika sorozattal kezdve: hogyan viszi tovább a sorozat a film hagyományát, mi volt neked izgalmas Orosházi Ivett karakterében?

Elindult egy pletyka a szakmában, hogy lesz sorozat, és nagyon vágytam rá, hogy elhívjanak castingra. Végül bekerültem, és sok szempontból szuper volt szakmailag, hosszú forgatás volt egész nyáron. A film 20 évvel ezelőtt készült, nagy produkció volt, egyszerre volt amerikai és magyar, szórakoztató, látványos, és vicces. Most egy 10 részes sorozat készült belőle. Herendi Gábor rendezte a filmet és a sorozatot is, így persze egy univerzum, de sok értelemben nehéz hasonlítani a két munkát, nem érdemes a filmet keresni a sorozatban.

„Az én karakterem, Ivett nem is lehetne ellentétesebb, mint én: egy anti-környezetvédő, önző, kemény női vezető.”

Igaz, mindenki utálja őt, de mindenki tőle kér munkát, és eltartja a társadalomból kivonuló depressziós környezetvédő párját. Van ebben a karakterben még ígéretes dimenzionalitás, amit talán lesz módunk kifejteni. Színházban pedagógiai szereposztásnak nevezik, ha a karaktered ellentétes veled. Színészként ez nagyon hálás dolog, hisz legtöbbször rád szabják a szerepeidet, ilyenkor viszont igazán ki tudsz lépni önmagadból ismeretlen terepekre: fürdőzni az emberi sokszínűségben.

Másodikként a mainstream és az alkalmi alvószínház között: mit jelent neked a Trojka?

Ha igazán a szívemre teszem a kezem, mindig vágytam egy biztonságot jelentő csapatra, ez nekem a Trojka Színházi Társulás, akikkel 10 éve dolgozunk együtt a nulláról épülve: ma már neves független társulata vagyunk a színházi világnak. Soós Attila rendező talált meg engem 10 éve az Anna Karenina előadás koncepciójával. Egy lakásban játsszuk, ebben már önmagában érezhető egy experimentális hozzáállás. Itt Kitti szerepét kaptam, aki a mi felfogásunkban egy Martens bakancsos lázadó.

„Soós Attilánál tapasztaltam meg, mennyire a színészből építkezve fejti ki a karaktereit. A színésznői pályaívemet leírja, hogy Martens bakancsos Anna Karenina-féle Kittiből 10 év alatt Grace-é fejlődtem a Dogville-ből.”

A Trojkás Dogville-t mi egy újlipótvárosi pincében játsszuk tavasszal. Grace szerepe talán a pályám legmarkánsabb főszerepe: kőszínházban nem játszom, de sok evolúció és tanulás volt ebben a karrierívben. Hálás vagyok a szabadságért, amit a Trojka jelent nekem, még ha a szabadság ára az is, hogy mi díszítünk magunknak, mi pakolunk magunknak, és pincében vagyunk: mégis ez számomra az igazi.

„Ha a független élet szabadságában damoklészi kard is lebeg felettem a bizonytalanságok lehetőségei miatt, ez a tiszta alkotói lét most nekem a tuti.”

A kőszínházi működési struktúrák átszabására, oldására lenne igény, és talán mozdul is majd efelé a szakma.

Milyen motivációval, milyen keretek közt láthatjuk most az Anna Amelie-alvószínház kollaborációt az Irányi utcai store-ban, melynek létrehozója, rendezője és előadója is vagy?

Az alvószínház karanténprojektként kezdődött, és tavaly decemberre érett össze. Elkezdtem írni a Covid alatti munkahiányban a Jankovics Marcell-féle Fehérlófia mondakör nyomán. Versben, a mai korra aktualizálva írtam, mai kapcsolatokkal, minden tét nélkül, csak a fióknak: elfoglaltam magam. Aztán Kertész Ati és Oláh Anna képzőművész barátaimmal egy alkotóházban találtuk magunkat egy elvonuláson, és amíg ők festegettek, én elkezdtem felolvasni az írásaimból csak úgy. Nagyon megtetszett nekik a szöveg, majd több ismerősömön is átment, akiktől fekete-fehéren véleményt kértem, hogy most vajon...

„...„jó-jó Angi, írogassál, de inkább azért ne mutasd meg másnak”, vagy tényleg szuperjó. Végül Kemény Zsófi (író/költő/slammer, egyben az előadás dramaturgja) pozitív véleménye indította el a szövegemet a megvalósulás útján, és Oláh Anna és az Anna Amelie segítségével rendhagyó felolvasóest lett belőle.”

Az alvószínházat erős emocionális töltés indította – van, mikor egy gondolat hív életre egy előadást, most a biztonság, nyugalom, béke, szeretet érzései voltak ezek. A társadalmi nyüzsgésben, polarizációban ezek az érzések érdemessé válnak a megbecsülésre. Az önkéntes, humanitárius projektjeimben is érzem, amiket anyukámtól kapott empatikus örökség részeként viszek, hogy az emberek biztonságos, szeretetteljes, képzeletben élménydús közegre vágynak – hogy betakarják őket, és mesét olvassanak nekik.

„Azt érzem, az embereknek nagy szüksége van most a mesékre. A képet ezen az előadáson te alkotod magadnak, a te világodban születik meg – ugyanaz a mese mindenkinek más és más”

A minket körülvevő világban ömlenek ránk a vizuális konkrét ingerek a képzelőerőnk és a kapcsolódási képességünk rovására. Így tehát a megragadott érzések a gyerekkort, a rajzosságot hozták magukkal – mindannyian ekkor éreztük magunkat utoljára igazán biztonságban.

Oláh Anna, az Anna Amelie tervező-tulajdonosa festette meg a karaktereket takarókra és párnákra, miközben én mellette ültem, és mondtam neki a mesét. A vizualitás nekem is, és az Anna Amelie-nek is alapegysége. Előadás alatt a jó hangulatú belvárosi Anna Amelie-store egy nagy mesés fekhely-installációvá változik.

„Az alvóelőadáson dicséret nekem, ha valaki elalszik, nem pedig kritika.”

Van, amelyik néző azt mondja, száz évet pihent az előadás alatt, van, aki a gyerekkorába repült vissza, van, aki úgy érezte magát, mintha végig lebegett volna, és van, aki azt sem tudja, mikor aludt utoljára ilyen jót. Aki még befér, szívesen látjuk!

Most olyan érzés, mintha szakmailag beérnének a dolgaim, az alvószínháznak készül egy továbbvitele, a Trojkának pedig szilárdulást remélek 2024-re.

Az alvószínház koronáját, A "Ssss... aludj el szépen, Budapest!" nagyszínpadi altatást Angi a Merlinben vezeti a Budapesti Tavaszi Fesztiválon május 12-én.

Jegyek itt.

Eke Angéla – Instagram – Facebook – Imdb

Trojka Független Színházi Társulás – Instagram

Anna Amelie – Web – Alvószínház

Az alvószínház alkotói – Eke Angéla – Oláh Anna – Kemény Zsófi

Fotók – Panamy és Pejkó Gergő

PS – GyH