Ikea cover 1
Esemény
2023. 06. 07.

Bútorhulladék kérdése Magyarországon - az IKEA kerekasztal-beszélgetésén jártunk


Évente körülbelül 43-59 ezer tonna fabútorhulladék keletkezik Magyarországon, azonban kiterjedten működő bútorhulladék-feldolgozó rendszer hiányában ennek a nagy része égetőkben végzi – derül ki az IKEA friss tanulmányából.

Igény lenne a már nem használt bútorok fenntartható kezelésére, ugyanis a tanulmányhoz készült felmérés szerint a megkérdezettek többsége lecserélte valamelyik bútorát az elmúlt évben, és a válaszadók majdnem 8 százaléka a kommunális hulladék mellé tette ki a fölösleges holmit. 

001 IKEA


A téma kapcsán tegnap zajlott az IKEA kerekasztal-beszélgetése, amelyre a PS Magazin is hivatalos volt. Az esemény formabontó helyszínen, egy XVII. kerületi hulladékudvarban zajlott, amelynek keretében szakértőkkel közösen megvitatjuk a bútorhulladék hazai helyzetét és a lehetséges fejlesztési irányokat.

A különleges helyszínválasztás célja az volt, hogy a vállalat autentikus környezetben világítson rá szakértőkkel közösen a fabútorhulladékok kezelésének jelentőségére, fejlesztési irányaira. Így a hulladékudvart üzemeltető Szerviz-Trans Kft. ügyvezetőjét, Szappanos Lászlót és a Tetovált Asztalos Vályi Bencét is bevonta a diskurzusba annak érdekében, hogy a fabútorok, a bútorhulladék és az ehhez kapcsolódó kutatás eredményeit a lehető legtöbb szempontból megvizsgálják.

002 IKEA


A kerekasztal-beszélgetésen Szappanos László, a Szerviz-Trans Kft. ügyvezetője elmondta, hogy az újrahasznosítás csúcsa, amikor a bútorból nem is lesz hulladék, hanem maradéktalanul újrafelhasználják. Hozzátette, a XVII. kerületi hulladékudvarukba évente mintegy 3000 tonna fabútorhulladékot szelektálnak, amely az alapanyag újrahasznosításával visszakerül a körforgásba.

003 IKEA


Vályi Bence, a Tetovált Asztalos munkája során addig tartja a fát az ökológiai körforgásban, ameddig csak lehet. A műhelye véges tárolókapacitásai ösztönözték arra, hogy átálljon a fahulladék hasznosítására. Az ebből született workshopok kiváló alkalmat teremtenek az embereknek arra, hogy megismerkedjenek a fával és a mesterséggel. Hozzátette, a bútorrestaurátor szakma kezd kihalni és az asztalosok kevésbé foglalkoznak felújítással, ezért is fontos, hogy hogyan kezeljük a megunt bútorainkat.

004 IKEA


Bálint Attila, az IKEA fenntarthatósági felelőse ismertette a 2022. őszén zajlott kutatás eredményeit, illetve rávilágított arra, mi az, amit egy felelős vállalat tehet annak érdekében, hogy a termékeinek életciklusát megnövelje, és támogassa a fogyasztókat abban, hogy a lehető legfenntarthatóbb módon szabaduljanak meg a már nem kívánt bútoroktól.

005 IKEA


Az esemény berendezésére használt bútorok nagy része korábban különböző háztartásokban szolgált, de idővel a tulajdonosaik úgy döntöttek, hogy szeretnének megválni tőlük, így kerültek vissza átmenetileg az IKEA-hoz, a Bútorok második élete szolgáltatás keretében, amíg új gazdát találnak. A többi itt használt bútor szintén mentett darab volt, amelyek a későbbiekben az IKEA Bútormentő Pontokon kerülnek értékesítésre.

Képek: IKEA


Pscreative 27e579d1

HELLO, MI VAGYUNK A PS CREATIVE – DIVAT PR ÉS KREATÍV ÜGYNÖKSÉG BUDAPEST SZÍVÉBEN ÉS A PS MAGAZIN KIADÓJA 2010 ÓTA.

Rólunk

Referenciák