03 4
Design
2022. 12. 28.

LUNAR Studio


Hangsúlyos, meleg árnyalatokból álló színpaletta, domináns vonalvezetés, finom összhatás,
ezek egyszerre jellemzik a LUNAR stúdiót. Zsófi és Márk két évvel ezelőtt alapította a
vállalkozást, amire úgy tekintenek, mint szenvedélyből született szerelemgyermekükre.

01 1

 

A LUNAR megvalósulása rajzolással és tervezéssel kezdődött, profiljukban eleinte az illusztrációk kapták a főszerepet, amelyekből hamar printek, majd később egyedi ruhadarabok születtek. A brand az évek alatt sokat formálódott. A grafikák dekorativitásának köszönhetően számos érdeklődőben felmerült, hogy szívesen viselnék a bőrükön a mintákat, így Márk szenvedélye, a tetoválás is központi szerepet kapott a márka koncepciójában.
 

02 3

 

A LUNAR mesebeli, szinte már misztikus vizuális megjelenéssel operál, a vállalkozás neve, aminek jelentése „holdtól függő”, szintén a földöntúliság gondolatát erősíti. A stúdió rögtön beazonosítható stílusában találkoznak az állat-és növényi motívumok, továbbá számos mintájukon megjelenik a Nap és a Hold kapcsolata.
 

03 4

 

Az ázsiai művészet és kultúra, valamint a kalligráfia szintén inspirációs forrás Zsófi és Márk számára. Illusztrációikkal gyakran különböző lelkiállapotokat ábrázolnak, teret hagyva a szabad asszociációnak, és annak, hogy alkotásaikon keresztül mindenki ráismerhessen önmagára.
 

05 2

 

A LUNAR történetében fontos szerepet játszik a havi rendszerességgel megrendezett Makers’ Market, ugyanis ez az a platform, ahol a kezdetek óta személyesen is találkozhatnak vásárlóikkal, ami fontos mozgatórugó számukra. A LUNAR hosszú távú tervei között szerepel, és már körvonalazódik az elképzelés, miszerint saját tetováló stúdiót és showroomot szeretnének nyitni.
 

 

Egy olyan tér létrehozása a céljuk, ahol kortárs művészekkel alkothatnak együtt, és ahol mindenki, aki érdeklődik a magyar design iránt találhat magának csipegetni valót. Zsófi és Márk két év alatt hosszú utat járt be, de az biztos, hogy még csak most kezdődik igazán a történetük.
 

Szöveg: Várszegi Vera
Fotók: Bärlein Martin


Pscreative 27e579d1

HELLO, MI VAGYUNK A PS CREATIVE – DIVAT PR ÉS KREATÍV ÜGYNÖKSÉG BUDAPEST SZÍVÉBEN ÉS A PS MAGAZIN KIADÓJA 2010 ÓTA.

Rólunk

Referenciák