Romvári Márton és Romvári János Konstelláció című kiállítása a Faur Zsófi Galériában

Faur Zsófia Galéria állandó művészének, Romvári Mártonnak és ezen tárlat apropóján vendégkiállítóként meghívott Romvári Jánosnak, Márton édesapjának a közös kiállítása. A kiállítás kísérőeseményeként az Óbudai Anziksz kulturális magazin lapszámbemutatóján jártunk (Tél/2023), melynek címlapján Romvári Márton Türkiz együttállás (2022) című festménye látható.

319318286 489789996466674 4125696887389131708 n

Ez a tárlat nemcsak a többgenerációs művészcsalád egy szeletének, apa-fia művészetének látlelete, s a kölcsönhatásának lenyomata, de a köztük lévő generációs különbségek és szuverén utak tükre is. Összeköti őket az ökológiai szemlélet, a formatan organikus jellegére való visszautalás, a struktúrák iránti érdeklődés, a naturában fellelhető organizmusok és a környezet szubsztanciáinak vizsgálata, ugyanakkor műfajhasználatuk (Romvári Jánosnál az installációsművészet, Mártonnál a festészet) és a természetfelfogásuk különböző. Romvári Jánost a természet transzcendenciája, és filozófiai értelmezése, míg Mártont az általa használt formavilág és a natura véletlen összecsengése, továbbá a természet és a modern ember relációja foglalkoztatja.

A kiállítás izgalmas kísérlet apa és fia tevékenységének, és az univerzum működését egymástól független analizáló alkotóknak a bemutatására.

Romvári Márton (1975) művein a mikro- és makrovilág természeti formái egyfajta leegyszerűsített esszenciaként jelennek meg. Az egymásba olvadó, vagy olykor egymástól elváló elemek egymásra rétegződve, egymásra ható síkokon válnak térbelivé. Művein a formák mikroszkopikus jellege dominál, ezek az amorf formák folyékony mozgásban vannak, lágyan ütköznek és átfedik egymást. Ez a változatos mozgás izgalmas feszültséget teremt festményeiben.

Formáinak felületi zajossága és raszteressége erősíti a művek érzékiségét, míg a vonalakból építkező kompozíciók erős anyagisága hasonló benyomásokat kelt. A dinamizmus egy másik szinten való fokozása érdekében a művész "mozgatja" a formákat. Absztrakciójuknak köszönhetően a formák amorfak, így már magukban hordozzák és közvetítik a mozgás lehetőségét. Ugyanakkor az ilyen dinamikus ábrázolás körbevezetheti a néző tekintetét a vásznon. Nem feltétlenül kínál egyetlen abszolút irányt vagy nézőpontot, ahonnan a műalkotás olvashatóvá válik. Inkább lehetővé teszi, hogy megtaláljuk saját perspektívánkat, és elgondolkodjunk a különböző kapcsolatokon és azok feszültségén.

Romvári János (1953) pályája kezdete óta következetesen törekszik az analizáló, ugyanakkor szintetizáló alkotói módszerre. Különféle, egymástól távoli, ősi kultúrák attribútumait megidézve keresi bennük a hasonlóságokat, a különböző kultúrák világlátása közötti azonossági pontokat, a "legkisebb közös többszöröst". A történeti motívumok megidézésével, a fragmentumok egymás mellé rendelésével egyfajta fiktív időbeni összképet, "képzeletbeli kollázst" hoz létre, sokszor térben elhelyezve, installációs technikákkal. Ösztönzi, hogy alkotásaiban új konstelláció jöhessen létre, ahol rámutathat az egykori (vélhetően) közös gyökerekre, kiindulási pontokra.

Alkotásainál gyakran használ természetből vett primer anyagokat (pl. föld, agyag, fakéreg, növényi- és állati eredetű anyagok), de ha a téma megkívánja, felhasznál ipari anyagokat is (üveget, filcet, textilt, rozsdás vasdarabokat, illetőleg "ready made" jellegű kisebb tárgyakat). Munkásságára inspirálóan hatott a '70-es évek jelentős művészeti irányzatai közül az Arte Povera és a Conceptual art, de némileg a Land art és az Environments jellegű törekvések is. A legutóbbi években készített munkáiban a játékelmélettel kezdett el foglalkozni, valamint a legismertebb ősi eredetű játékokkal (pl. sakk, go, marokkó/mikado, tarot, dominó). Ezeket egyfajta szimbolikus világkép-modellnek, "életjáték sűrítményeknek" (esszenciának) tartja, melyekben a "kozmikus tudásnak", a hitnek, a sorsnak, a jóslásnak és a véletleneknek is egyaránt szerepe van.